El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Hospitalera szolgálat 8. nap

Hospital de Órbigo - 2014. július 18. péntek

2014. október 05. - Andrea az El Caminón

Bohócfejű peregrinóval indítottunk, majd érkezett Virginia, később pedig befutott Gyuri és Gabi is.

Ma igen mozgalmas napunk volt, melynek megkoronázásaként ismét ráléphettem az ÚTRA! Nem, nem hagytam ott a hospitalera szolgálatot, csupán estefelé elsétáltunk Mártival a városból kivezető elágazáshoz és néhány métert bandukoltunk az El Camino egy rövid szakaszán. Addig azonban még sok minden történt...

DSC_1859.jpg

Azt már nem is mesélem, hogy a reggeli zarándokbúcsúztatás után kitakarítottuk a szobákat, fürdőket és a konyhát, hiszen ezek a mindennapi rutin részét képezték. Az már azonban figyelemreméltó változás volt, ahogy Kristóf egyre inkább barátságot kötött a cicákkal, akiknek eszük ágában sem volt elhagyni az alberguét. Már odáig nemesedett kapcsolatuk, hogy meg is etette, sőt mi több, meg is simogatta őket! :-) De nem csak a cicák gasztronómiai fejlődésére gondolt, hanem hospitalera társaira is. Kristófra reggelente rájött az alkotási vágy, amit különböző figurák elkészítésében juttatott kifejezésre. Ma például paradicsomból és paprikából formázott nekünk a reggelihez egy peregrinót, amit mi ugyan bohócnak néztünk, de ő váltig állította, hogy az egy vidám zarándok. Az alkotás Don Manuelnek is tetszett, aki mindig kapható volt egy kis tréfálkozásra. Így indult hát a napunk, mosolygósan és vidáman, mint mindig. :-)

Annak rendje, s módja szerint 11-kor kinyitottuk a kaput és vártuk a zarándokokat. Egy kis kulisszatitkot árulok el, melyet majd az egyik képen is szemléltetek, miszerint egy lapról puskáztunk, ha olyan spanyol zarándok érkezett, aki nem tudott angolul. Volt ilyenből bőven, mert a spanyoloknál csak a fiatalok beszélnek más nyelven, a középkorúak vagy idősebbek nem. A fontosabb kifejezéseket tartalmazó puskával ezt is megoldottuk, csupán akkor akadtunk meg, ha bőbeszédű spanyollal akadt dolgunk, akikből szintén volt bőven. :-) Ilyenkor jött a nemzetközi mutogatás. Az alberguébe rendszeresen járt virágot locsolni egy idős helyi hölgy, Joaquina, akinek szintén úgy pergett a nyelve, mint a motolla. (Fiatalok, tudjátok mi az a motolla?) Mindig kedvesen beszélt hozzánk és főleg sokat, mi pedig egy kukkot sem értettünk belőle... Ha már itt tartunk, akkor meg kell említenem a mai zarándokok közül az egyik legkülönösebb vendégünket, Virginiát. Ahogy belépett az alberguébe, rögtön feltűnt pergő, temperamentumos jelensége. Hahotázva állapította meg, hogy milyen gyönyörű a kert és milyen csudaszép az udvar! Szinte mindenen nevetett, de olyan jóízűen, hogy muszáj volt vele együtt nevetni! Gurgulázva kacarászott akkor is, miközben elintézték a regisztrációt. Az amerikai nőről kiderült, hogy perui felmenői lévén tökéletesen beszélt spanyolul, így meg is oldódott az esti oratórió tolmácsolásának kérdése. Virginia nagyon jól összebarátkozott Kristóffal, egész délután beszélgettek és hangosan nevetgéltek. Mondtam, hogy vidám napnak néztünk elébe! :-) Virginiát egyébként még Don Manuel is sokáig emlegette...

Még délelőtt kimentem a közeli patikába, mert napok óta eldugult az orrom. Nem tudtam mire vélni, talán allergia vagy nátha, mindenesetre úgy döntöttem, hogy a végére járok a dolognak. Nagyon szép kis téren haladtam keresztül, ahol nem bírtam megállni, hogy ne kattintsak el néhány fotót. A gyógyszerésznő persze nem tudott angolul, de az asszisztense egy picit igen, így hát neki magyaráztam serényen, hogy "májnózizblokd". Kaptam is egy ismeretlen nevű orrsprayt és hozzá nagy mosolyokat, majd angolosan távoztam a spanyol náthámmal együtt. Visszafelé egy csomó zarándokot látttam a padokon megpihenni, ők valószínűleg nem szándékoztak megszállni Hospital de Órbigóban.

Kora délután végre befutott, akit annyira vártunk! Megérkezett Gyuri, akinek az előző napokban ellopták a szemüvegét. Gyuri nem egyedül jött, hanem egy másik magyar peregrina, Gabi társaságában érkezett. Nagyon megörültünk, hogy épen és egészségesen jutottak el idáig és végre átadhattuk a csomagot, amiben a tartalék szemüveget küldte el hozzánk Gyuri édesanyja. Később sokat beszélgettünk, majd elmesélte a szemüveg különös történetét is.

Tőlünk mintegy 4 nap járásnyira Poblacion de Campos faluban történt az eset az éjszaka leple alatt. Gyuri elmondása szerint hallotta, amint valaki járkál a szobában, de annyira fáradt volt, hogy nem kelt fel megnézni ki lehet az. Reggel az ajtó belülről be volt zárva, amiből arra következtettek, hogy az elkövető bent tartózkodott még az alberguében... Amikor felébredt, nem találta a hátizsákját sehol. Először csak furcsállta, később már tudta, hogy baj van. A legnagyobb gond az volt számára, hogy a szemüvegét sem találta, anélkül pedig nagyon rosszul látott. Szerencsére a pénze a hálózsákon belül volt egy testtáskában. Akárhol kereste, csak nem találta a hátizsákját sehol. Azt hitte, elvitték az összes cuccát, de később az albergue udvarán megtalálta a zsákot egy bokor tövében, körülötte szétdobálva a holmijai... Ahogy átnézte, kiderült, hogy nem sok mindent vitt el a tolvaj, de amit ellopott az nagyon fontos volt Gyurinak! Leginkább a szemüvegét fájlalta, ami nélkül nehezen tudott tájékozódni. Legnagyobb meglepetésére a mobiltelefonját otthagyták, viszont a fejlámpáját elvitték. Utóbbi azért is fájt gazdájának, mert egy speciális, hegymászáshoz is alkalmas lámpa volt, amit hegyi túráihoz használt. A hátizsákban lévő pénztárcájából mindössze 10 eurót vittek el, a többi pénzt benne hagyták. Ez tényleg furcsa. Ezután természetesen hívták a rendőrséget, akik nagyon rendesek voltak Gyurival. Egy gond volt csupán, hogy nem tudtak angolul, Gyuri pedig nem beszélt spanyolul. Ahogy elmesélte, nagyon vicces volt a Google fordító segítségével elmagyarázni a történteket és megértetnie magát illetve a rendőrök válaszait.

Megbeszéltük Gyurival és Gabival, hogy estefelé leülünk egy kicsit beszélgetni és megünnepelni a szerencsés megérkezésüket. Előtte azonban Mártival elindultunk sétálni. Talán már említettem, hogy Márti még nem járta meg a Caminót, jövőre tervezte, éppen ezért nagyon kíváncsi volt mindenre, ami az úttal kapcsolatos. Én három évvel ezelőtt jártam meg az utat és azóta is szűnni nem akaró visszavágyódást érzek. Így indultunk tehát Mártival a városból kivezető úton arrafelé, ahol a települést elhagyva az a földút vezet, ahol az igazi El Camino halad. Ki ezért, ki azért volt izgatott. Én majd' kibújtam a bőrömből, hogy újra láthatom majd azt az utat, ahol három évvel ezelőtt egy nagyon korai indulásnál teljesen egyedül a tök sötétben nekivágtam az ismeretlennek. Szó szerint kíváncsi voltam az útra, hiszen annak idején szinte semmit nem láttam belőle a sötétben. Akkor csak annyit érzékeltem, hogy balra valami kukoricatábla szerű növényzet susogott sejtelmesen, jobbra pedig valami lápos, mocsaras területet vízionáltam, ahonnan bármikor előkerülhet egy kígyó vagy béka... :-) Ráadásul a földútra egy olyan útelágazás során léptem, ahol egy rövidebb, de ritkábban járt út és egy 1 km-rel hosszabb, de jól kiépített út között lehetett választani. Én persze a rövidebb és kalandosabb utat választottam... (Hogy miért is voltam egyedül a reggeli koromsötétben és miért mentem a rövidebb úton, azt az útinapló 22. napjánál elolvashatjátok.)

Nos, tehát bandukoltunk Mártival Hospital de Órbigóból kifelé, amikor elérkeztünk az elágazáshoz. Jé, hát igen emlékszem, ugyanígy voltak felfestve a két irányba mutató nyilak, melyeket anno még a fejlámpámmal világítottam meg. Hát itt vagyok újra! Hihetetlen jó érzés volt látni ismét! Továbbmentünk és ráléptünk a földútra, igen, a rövidebb útra, ahol 3 éve is haladtam. Fantasztikus érzés volt! Nem is tudom szavakba önteni! Valóban, balra kukoricatábla feküdt, jobbra meg szintén kukorica és rét. Sokáig örömködtünk és fotóztunk ott az úton Mártival, aztán elindultunk visszafelé.

Az albergue kapujához érve hallottuk, hogy Kristóf és Virginia még mindig beszélgettek és nagyokat hahotáztak. :-) Nem akartuk őket megzavarni, így nem mentünk még be, hanem elsétáltunk a hídhoz, ahol ismét nosztalgiáztam egy kicsit. Aztán visszamentünk a szállásra és leültünk Gyuriékkal beszélgetni egy üveg rosé társaságában. Gyuri megtisztelt bennünket azzal, hogy elmesélte a saját történetét, vagyis azt, hogy milyen indíttatásból lépett a Szent Jakab zarándokútra. Megrendítő és elgondolkodtató történet volt, talán majd később erről is írok egy posztot, ha hozzájárul. Annyit mindenesetre elmondhatok, hogy személyében egy nagyon értelmes, koránál jóval érettebb gondolkodású és végtelenül szimpatikus fiút ismerhettünk meg, akiből jövőre nagyon jó hospitalero lehetne. :-) És még egy különös dolog. Ki hinné, hogy a spanyolországi El Camino egyik zarándokszállásán egy időben, pont egy napon van jelen egy magyarországi megyeszékhely egyházi gimnáziumának két, épphogy csak kirepült volt diákja? Pedig ez most megtörtént. Kristóf és Gyuri ugyanis egy gimnáziumba jártak és itt találkoztak újra! 

Még sokáig beszélgettünk és jókat nevetgéltünk az asztalnál. Elvégre ez egy vidám nap volt, nemdebár? :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr106759415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2014.10.06. 19:37:21

Klassz élmények.

Amit nem értek, az a nyelvi nehézségek ismételgetése. Egy társalgási szintű angol nyelvtudásra alapozva két hét alatt alapszinten lehet kommunikálni spanyolul. Különösen, ha nem erőlteted a tegezést, mert akkor a második személyű igealakok megtanulását is meg lehet spórolni. :)

Andrea az El Caminón 2014.10.06. 20:55:52

@¿Qué tapas hay?: A spanyol nyelvvel nem az a baj, hogy nem lehet megtanulni, hanem az, hogy iszonyú gyorsan beszélnek. Nekem nem sikerült 2 hónap alatt arra a szintre eljutnom, hogy megértsem őket, pedig szorgalmasan tanultam indulás előtt. Biztos bennem van a hiba. Ettől függetlenül jól elboldogultunk.
Üdv,
Andrea

irdesmond 2014.10.10. 16:23:40

@¿Qué tapas hay?: engem megértenek, de én nem értem meg őket, ezért mindig azzal kezdem, hogy yo no habla espanol, majd elmondom spanyolul hogy mit akarok