El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Hospitalera szolgálat 0. nap - Megérkezés

Budapest - Madrid - La Baneza - Hospital de Órbigo - 2014. július 10. csütörtök

2014. augusztus 04. - Andrea az El Caminón

Bóklászás a reptéri terminálon, majd száguldás a nyugalom szigetére, Hospital de Órbigóba

Reggel 9 órakor találkoztunk Mártival a Liszt Ferenc reptéren. Elég sok utazó összegyűlt, de hamar túljutottunk a biztonsági ellenőrzésen. Már lenn jártunk a gépekhez vezető várócsarnokban, amikor Márti azt állította, hogy nekünk elsőbbségi beszállókártyánk van. Ugyan, dehogy! - mondtam én - az csak azoknak lehet, akik külön fizetnek ezért! - A következő pillanatban az utolsó ellenőrzésnél szólt a reptéri ellenőr, hogy fáradjunk a priority sorhoz, mert elsőbbségi beszállókártyával rendelkezünk. Ezt hogy csináltuk?! Egy fillért sem fizettünk ezért és mégis elsőbbségi utasokként szállhattunk fel a repülőre! :-) Tulajdonképpen nincs nagy jelentősége, mert mindenkinek számozott ülőhelye volt, de mégiscsak jobb volt az üres csomagtartóba tolongás nélkül bepakolni. Jól indult az utazásunk, köszönjük! :-)

Kicsit tartottam a repüléstől, mert előző héten Bristolból hazafelé erős fejgörcsöt kapam landoláskor, olyat, amilyet még eddig sohasem éreztem. Barátnőim azonban elláttak jótanáccsal és a lelkemre kötötték, hogy sok vizet igyak az utazás előtt és közben. Meg is lett az eredménye, járhattam a szűk repülős WC-re. :-) Na meg főként nyoma sem volt a fejfájásnak! Köszi Juli a jótanácsot!

Simán landoltunk Madrid T1 terminálján. Rövid keresgélés után az érkezésitől egy szinttel feljebb ráleltünk az ingyenes buszjáratra, ami a T4 terminálra vitt át bennünket. Innen indult ugyanis röpke 4 óra múlva a buszunk La Baneza felé, ahol reményeink szerint vártak majd minket. A T4 egy hatalmas, négyszintes épületkomplexum, minden szintjén külön járműveknek szolgáló kiszolgáló egységekkel. Természetesen az egyik szint az induló, a másik az érkező reptéri utasoké, egy harmadik szinten autóbusz pályaudvar üzemel, van még autóforgalomnak is fenntartott hely, legalul pedig a metró szerelvények közlekednek. Épp, hogy csak hajóállomást nem építettek be a szint eltolások közé! :-) De hogy ne legyen túl egyszerű dolgunk, nem lehetett ám csak úgy átszökkenni az egyik szintről a szemben lévő épület azonos szintjére, hanem különböző technikákkal - úgymint. mozgólépcső, lift, hegymászó felszerelés - kellett megküzdeni az adott közlekedési eszközökért. Nekem legjobban az üveglift tetszett, ami véletlenül sem ott állt meg, ahol én akartam, de jó játéknak bizonyult Madrid T4-es termináljának felfedezéséhez. :-)

Amikor meguntuk a liftezést, kitaláltuk, hogy metróval bemegyünk Madridba egy kicsit körbenézni, mert bőven volt még időnk. Nem igazodtunk el azonban a jegykiadó automatánál, ezért fél óra automatás activity után úgy döntöttünk, hogy inkább elkávézzuk a metró pénzt. Isteni finom ice lattét ittunk, majd átkeveredtünk a szemben lévő épület autóparkolójába. Ide-oda lifteztünk megint, pedig nem akartunk mást, mint egy padot találni lehetőleg szabad területen, ahol nap is süt és Márti végre rágyújthat. Ehhez képest megint ott bóklásztunk a terminál szintjei között, míg végül kikötöttünk a parkolóban. Itt találtunk egy lépcsőt, ahol kidughattuk fejünket a betonépületből és végre szippanthattunk egy kis madridi levegőt is. :-)

Ezután vissza a parkolón keresztül, újra lift, majd landolás a busz szinten, ahol már benn állt egy hatalmas Alsa busz. A spanyol buszvezető persze nem tudott angolul, de azért sikerült megértenünk, hogy ez a mi buszunk és minden bizonnyal a jegyünk is erre a járatra szól. Amúgy a sofőr nagyon kedves volt és nála vettem észre először, hogy a délies, tipikusan mediterrán külső jellegzetességek mellé (barna bőr, barna haj) világoskék szempár társul! :-) Antropológiai elmélkedésem közepette betette a csomagjainkat a busz gyomrába, mi pedig felszállhattunk a hatalmas, kényelmes buszra. Indulás!!!

A légkondi kellemesen hűvös volt, az ülések hátradönthetőek és mindegyik saját rádió illetve video fülhallgató csatlakozással ellátva. Középen belógatva egy monitoron végig követhettük a Google map és Gps segítségével az aktuális pozíciónkat. Madridban egy kisebb dugóba kerültünk, majd a lemaradást a kékszemű senor úgy próbálta meg behozni, hogy nem álltunk meg 20 percre egyetlen nagyobb városban sem, aminek Márti nem igazán örült, mert nem tudott leszállni cigizni. Sebaj, elővette az elektromos cigarettáját és egyet-kettőt szippantva belőle igazi füstöt bocsátotott ki a mögöttünk ülők legnagyobb csodálkozására. :-)

Fél 10-re értünk La Banezába, de teljesen világos volt még. A buszmegállóban Don Manuel és Marcsi várt bennünket. Ahogy kiszálltunk a buszból, már kattant is a fényképezőgép, majd szeretetteljes ölelésekkel üdvözöltek bennünket. Don Manuel már kívülről tudta a nevünket és a keresztnevünkön szólítva beszélt hozzánk! Nagyon kedves volt, sajnáltam, hogy nem sokat értettem belőle. :-(

Hosp7.jpg

Beültünk a kocsiba és Don Manuel nyugodt tempóban vitt bennünket Hospital de Órbigo felé. A szívem majd kiugrott a helyéről! Már csak néhány perc és újra megpillanthatom azt a helyet, ahol három éve még zarándokként hajtottam a fejem álomra! Mintha csak tegnap lett volna! Mindenre emlékszem, a szobára, a kertre, a tűzfal festményére, mindenre! Vajon milyen lehet most, mi változott azóta? Befordultunk az albergue utcájába. Ez az!!! Itt van! El sem akartam hinni, hogy újra itt lehetek! Kiszálltunk a kocsiból és már jöttek is a többiek. Az előző csoport másik két magyar hospitalerája Marianna és Lívia, de végre megismerhettük harmadik társunkat, Kristófot is! :-) Nagyon jó érzés volt, hogy vártak ránk és örömmel üdvözöltek. Fogadásunkkor ott volt még a szomszéd étterem tulajdonosa, César is, hogy teljes legyen a csoportkép. :-)

Lepakoltunk a szobánkban, majd asztalhoz ültünk vacsorázni. Együtt ültük körbe az asztalt, Don Manuel és hat magyar önkéntes, az előző két hét három hospitalerái és a következő két hét szolgálatosai. A vacsora fő fogását Don Manuel spanyol segítője, Dolores főzte. A magyar halászléhez hasonló pisztráng leves annyiban tért el a nálunk megszokottól, hogy itt a kenyeret is beletették, ezáltal sűrítve a lét. Leöblítettük finom spanyol vörösborral, majd elindultunk egy rövid esti sétára a hídhoz.

Igen, a hídhoz, amely oly hosszúnak és végeláthatatlannak tűnt anno és amely most egész más arcát mutatta felénk. Méltóságteljesen ívelt át az Órbigo folyó felett és kissé turista látványosságnak tűnt, ahogy hátizsák nélkül, könnyedén lépkedtünk az ősrégi kövekből kirakott felszínén. A nap már nyugovóra tért, az este szokatlanul hűvössé vált. A hideg és a fáradság is hamar betessékelt minket az alberguébe, elvégre másnap reggel már át kellett vennünk a stafétabotot az előző csoporttól.

Buenas noches, Hospital de Órbigo!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr936571157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyto Alba 2014.08.31. 12:09:08

szívmelengetők a soraid...

Tyto Alba 2014.08.31. 20:38:26

Egy Bagoly legyen kedves. Egy rendes zarándokbagoly meg még inkább :)