El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Készülődés a hospitalera szolgálatra

Visszatérés az El Caminóra - egy kicsit másképp

2014. április 30. - Andrea az El Caminón

Ahogy azt nemrég már megírtam, újra útra kelek, vár az El Camino! :-) Most azonban nem zarándokként, hanem zarándokfogadóként térek vissza a Szent Jakab Út legkedvesebb szállására. A León és Astorga közötti Hospital de Órbigóban vállaltam két hetes önkéntes szolgálatot. Don Manuel atya egyházi alberguéjében volt szerencsém megszállni annak idején, így valamelyest ismerős lesz a helyszín, de most egy kicsit másképp kell készülnöm a feladatra.

El Camino Hospital del Orbigo parokia albergue belso kert.jpg

Természetesen nagyon várom már az indulást és újra a készülődés izgalmas időszakát élem át! Hihetetlenül jó érzéssel tölt el, hogy megint ott lehetek majd azon az Úton, ahol annyi csodálatos élmény ért! Amikor megtudtam, hogy melyik időpontban leszek szolgálatban, elkezdtem a repülőjegyeket keresgélni. Mintha csak tegnap lett volna, olyan élénken él bennem az első repülőjegy foglalásának izgalma, pedig lassan már három éve, hogy megjártam az El Caminót. Azóta persze több tucatnyi repjegyet vásároltam már, hiszen az Út után Angliába költöztem, ahonnan ide-oda röpködtem kis hazánk, Anglia és Spanyolország között. Mégis, a mostani repülőjegy bookolása egészen különleges érzéseket hozott a felszínre bennem. Egyre erősebben éreztem, hogy ott a helyem!

El Camino repules.jpg

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne kapkodja el a repülőjegy vásárlást! Érdemes kivárni a kellő pillanatot, amikor lejjebb viszik az árakat, én is így tettem. Nem igaz, hogy minél közelebb kerül az indulás időpontja, egyre magasabb lesz az utazás költsége. Eleinte csak nézegettem az árakat a Budapest - Madrid járatra, de úgy gondoltam, hogy a 25 - 30 ezer forintos árnál lesz még kedvezőbb árú jegy is, csak ki kell várni. Jól is tettem, mert pár hét múlva már csak 17.900 Ft volt a jegy, azonnal lecsaptam rá. Visszafelé még nem vettem meg, azt még átgondolom, hogy mikor jövök haza, mert valószínűleg eltöltök majd néhány napot Barcelonában az egyik kedves Caminós barátomnál! :-)

El Camino 966_1.jpg

Az utazás megtervezésén túl a nyelvi felkészülést is elkezdtem. Angolul viszonylag elfogadhatóan társalgok, legalább is remélem, hogy nem felejtettem el mindent, mióta hazatértem Angliából. Spanyolorzágban viszont nem árt, ha az ember tud valamennyit spanyolul is, így hát elkezdtem autodidakta módon spanyolul is tanulni. Mindenkinek ajánlom a Duolingo ingyenes nyelvleckéket az interneten! Igaz, csak angolul tudóknak elérhető a spanyol nyelv, de nagyon hasznos és főleg ingyenes online leckéket vehetünk. Én két legyet ütök így egy csapásra, mert mindkét nyelvet gyakorlom egy kicsit. :-)

Duolingo.JPG

A gyakorlati felkészülés mellett természetesen igyekszem lelkileg is ráhangolódni a feladatra, de őszintén szólva ez nem igényel túl nagy erőfeszítést, hiszen nagyon készülök rá! Nagyon vágyom már, hogy újra ott legyek az Úton, találkozzak sok-sok érdekes emberrel a világ minden tájáról, jókat beszélgessünk az élet dolgairól, esténként közösen vacsorázzunk és örüljünk, na és persze segítsem őket mindenben, ami a kényelmüket szolgálja és a tovább haladásukhoz szükséges. Nem olyan régen még engem is így segítettek észrevétlen, szorgos kezek és nekem is jól esett, hogy volt hol megpihennem egy-egy kimerítő gyaloglással telt nap után.

Hospital de Orbigo.jpg

Olyan szerencsés vagyok, hogy éppen nyár közepén leszek hospitalera! :-) Egyrészt, mert imádom a nyarat, a napfényt (a forróságot sokkal jobban viselem, mint a hideget), másrészt mert azokkal egészen biztosan találkozom majd, akik Szent Jakab ünnepére, vagyis július 25. napjára tervezik a megérkezésüket Santiagóba! Valószínűleg emiatt éppen akkor sokan lesznek majd úton és betérnek majd hozzánk is! Remélem, hogy minél több magyar zarándokot láthatunk majd vendégül és szép emlékekkel távoznak majd tőlünk. Mindannyiunknak kívánom, hogy így legyen! 

Hasta luego, peregrinos!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr236100455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.05.24. 17:11:56

Én az utánad következő turnusban megyek, és bár megkaptam a tájékoztatót, tudom, hogy mikor és mit kell imádkozni, de olyan egyszerű prózai kérdést, hogy milyen a szálláshely, kapunk-e ágyneműt, és egyáltalán mit vigyünk magunkkal, na erre semmi támpont nincs.
Ugy gondoltam, majd felhivlak benneteteket telefonon amikor majd ott lesztek, és utána feladok egy csomagot, amiben a melóscuccaim lesznek.
Én 2-án indulok Barcelona-Pamplona-Roncewalles-pamplona-Leon. útvonalon és kb 24-25 -re érek oda, nem érdemes semmit cipelni, mert 20€ elviszi a posta egy 10kg csomagot (ami annyi mint egy hátizsák).
Onnan még nem tudom hogyan tovább,rábízom magam Isten kegyelmére.
Kívánok jó utat, és érezd jól magad.

Spanyol Kecskemeten 2015.11.09. 22:37:42

Ha Te is hasonló cipőben jársz, mint Andrea és szeretnél egy kicsit spanyolul tanulni, akkor itt az ajándék online spanyol tanfolyamom kezdőknek: spanyolos.hu/
12 leckét kapsz, hetente egyet, videókkal, feladatokkal...
Jó szórakozást: Judit