El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Hazatérés - Angliából

Melyből kiderül, hogy jövök vagy megyek, itt vagy ott vagyok?

2013. június 09. - Andrea az El Caminón

Ott tartottunk, hogy Angliában élek és a blogot is innen szerkesztem....

Hihetetlen az élet! Épp most, amint leírtam az első mondatot, kaptam egy sms-t és teljesen felborulni látszik minden. A poszt témáját illetően mindenképp, de haladjunk sorjában, mindjárt az is kiderül, hogy mi állt a sms-ben...

Cambridge.jpg

Szóval Anglia. Februári posztomban még arról elmélkedtem, hogy menjek vagy maradjak? Jól éreztem magam Angliában, nem szenvedtem hiányt semmiben, sőt, nagyon is jó körülmények között éltem, de egy idő után elkezdett mocorogni bennem valami. Hiányozni kezdett az otthon, a barátok, a család, az illatok, egyszóval egyre inkább hazahúzott a szívem, honvágy kerített hatalmába. 

Nem volt egyszerű döntenem, mivel időközben lányomék is Walesbe költöztek, ugyanakkor fiamék meg Magyarországon éltek. Angliában a nyelvtanulás mellett állásom is volt, otthon viszont nem várt semmilyen pozíció, elölről kellett volna kezdenem mindent az álláskereséstől kezdve. Az El Camino óta úgy érzem sokkal nyitottabb lettem, sokkal pozitívabban szemlélem a világot, amire Anglia rátett még egy lapáttal. Hihetetlenül kedvesek az angolok, mindenki segítőkész, mosolyognak és köszönnek egymásnak, türelmesen állnak a sorban, az ügyintézés sokkal egyszerűbb és emberibb, és még sorolhatnám az előnyöket. Magyarországon egy picit másként mennek a dolgok, sajnos. És mégis... egyre inkább vágytam haza.

Anglia_kisvaros.jpg

Áprilisban végül meghoztam a döntésemet. A racionális érvekkel szemben győztek az emocionális hatások és eldöntöttem, hogy hazaköltözöm. Nem is én lennék, ha nem így cselekedtem volna. :-) A legszűkebb környezetemből, de még a családomból is voltak olyanok, akik óva intettek döntésem következményeitől, vagyis attól, hogy ma Magyarországon nagyon nehéz az újrakezdés. De én nem akarok Gerendás Péter lenni!!! Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hazafelé nem vezet út! Én igenis otthon akarok élni és boldogulni! Nem akartam és még mindig nem akarom magamhoz engedni azt az érzést, hogy "nem lehet", ezért hát fogtam magam, elbúcsúztam Angliától és az ott szerzett barátoktól és májusban hazatelepültem. A blogot tehát immár Magyarországról szerkesztem. :-)

Persze nem egyik napról a másikra született meg az elhatározás, de nem tartott sokáig. Ezúton is köszönöm azoknak, akik vívódásaimban, hangos töprengéseimben támogattak, biztattak. Mint mindig, most is kaptam jeleket, amelyek segítettek döntésemben. Az egyik ilyen jel szinte az orrom előtt hevert napokig, mire ráészméltem, hogy üzenet értéke van. Azt történt, hogy egy kedves zarándoktársunk javaslatára éppen egy spirituális témájú könyvet olvastam. Nagyon tetszett, de nem volt túl könnyű olvasmány, többször vissza kellett lapozgatnom, újra olvasnom, átgondolnom a sorokat, de hát volt időm, nem rohantam vele. Már hetek óta olvastam, minden este türelmesen várt az éjjeliszekrényemen, amikor is egyszer csak megakadt a szemem a címén. Bár naponta kezembe vettem a könyvet, mégis csupán akkor, a legmegfelelőbb pillanatban tudatosult bennem az üzenet, a cím ugyanis nem más volt, mint HAZATÉRÉS! :-) Eldőlt. Bye, bye Anglia! Hogy Egerszegi Krisztinát idézzem: Szép volt, jó volt, elég volt...

Wales.jpg

Május elején még átugrottam Walesbe a lányomékhoz, eltöltöttem náluk egy szép hetet, aztán go home! Amikor leszállt a gép Ferihegyen (nekem már csak Feri marad) és megsimogatta arcomat a jó meleg májusi szellő, kimondhatatlanul jó érzés fogott el! :-) Végre itthon! Az első néhány nap fantasztikus volt! Pulcsi, dzseki le, napszemüveg fel, nagyokat szippantottam a friss májusi levegőből, tüssz, tüssz és mégegyszer tüssz, aztán megint.. :-) Csak nem allergia? Sosem voltam allergiás. Aztán akklimatizálódtam és elmúlt a tüsszögés is. Sorban jöttek a nagy találkozások, élménybeszámolók, futás az erdőben a csajokkal, Camino Klub, könyvbemutató, élveztem nagyon! A legjobb dolog azonban néhány nap múlva következett. Éppen a Camino Klubról távoztam, amikor sms-t kaptam kis menyemtől, hogy útban vannak a kórház felé. (Ez egy másik sms, nem az, amelyikre a cikk elején utaltam, az majd később jön.) Szóval, azonnal oda vettem én is az irányt és pár óra múlva megszületett a harmadik unokám! :-) Rendes gyerek ez a Bence fiú, mert megvárta, hogy odaérjek. :-) Hát igen, a sok emocionális szempont közül Bence volt a legfőbb, ami miatt nagyon haza akaródzott jönnöm...

Mindeközben tudtam, hogy nekem itthon feladatom van, állást kell találnom és újra hasznossá tennem magam. Megírtam szépen az önéletrajzomat és elkezdtem pályázni. Semmit nem bíztam a véletlenre, alaposan felkészültem, az eredmény nem is maradt el. Már az első héten két állásinterjúra hívtak be, aztán a következő héten megint kettőre. Hoppá! Ilyen kelendő lennék? :-) Kérd, és megadatik... Na, azért a dolog nem ilyen rózsaszínű, mert végül egyikből sem lett semmi, de a lényeg, hogy valami megmozdult. Szuper! Csak így tovább, Andrea! - biztattam magam és továbbra sem engedtem, hogy a körülöttem lévő negatív erők lehúzzanak a mélybe.

Southwold.jpg

Azt hamar megtapasztaltam, hogy a két ország mentális állapota fényévnyi távolságra van egymástól. Itthon rengeteg a siránkozó, kesergő ember, sokan szinte sportot űznek a nyavalygásból és magukat betegítik meg a negatív hozzáállásukkal. Nem azokról beszélek, akik a terhek súlya alatt megroppanva emberfeletti küzdelmek árán képesek csak talpon maradni, hiszen ők többnyire némán és méltósággal viselik sorsukat, hanem a károgókról, akiknek semmi sem jó, csak a rosszat képesek meglátni és nem veszik észre az élet ezer apró, ámde szép és nemes ajándékait. Én nem akarok közéjük tartozni és nem hagyom, hogy elkedvetlenítsenek! Tudom, hogy mindennek oka van, minden van valamiért, semmi nincs véletlenül és mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ha nem most, akkor később, de egyszer mindenki megmérettetik. A magam részéről próbálom átadni azt a sok megélt jót és pozitív dolgot, amit az El Caminotól és Angliától kaptam. És ez nem kevés. :-)

Ennek tudatában töretlen hittel és energiával vetettem magam az álláskeresésbe és lepattintottam magamról azokat a sopánkodó megjegyzéseket, melyek szerint manapság minimum egy év, de lehet, hogy másfél is eltelik, míg az ember állást talál. 

Minden_lehetseges.jpg

A kérdés csupán az hogy itthon vagy Angliában? Természetesen én inkább itthon szeretnék. Az élet azonban nagy rendező és a szereposztást illetően sokszor csak annyi a beleszólásunk, hogy elfogadjuk, avagy visszautasítjuk azt. Most megint két út áll előttem. Elérkeztem tehát a poszt elején említett sms-hez, amely épp a cikk írása közben érkezett és amelyben felkérést kaptam Angliából, hogy menjek vissza. Igaz, nem túl hosszú időre, talán néhány hét, hónap, de nagy szükség lenne rám. Puff neki, most mit csináljak? Itthon beizzítottam a motorokat, rajtra készen állok... és most menjek vissza? Van két hetem eldönteni. Na mindegy, valószínűleg majd erre is megkapom a választ előbb vagy utóbb, hogy miért kell ide-oda ingáznom a két ország között és hogy hol van a helyem.

Kérj és megadatik. De csak akkor, ha kérsz. Nos, én azt kérem, hogy itthon találjam meg a helyem, minden tekintetben. Ehhez azonban mindenképp szükséges egy állás, amiben kiteljesedhetek és felhasználhatom tapasztalataimat, nyelvtudásomat, végzettségemet. Hogy konkrétabb legyek, két közgazdász diplomával, aktív angol nyelvtudással és magas felhasználói szintű informatikai ismeretekkel felvértezve várom az állásajánlatok özönét. Nem viccelek! :-)

S hogy mi köze mindennek az El Caminohoz? Sok minden. Mi az hogy? Nagyon is! :-) Először is, ha nem lett volna az El Camino, nem lenne ez a blog sem. Ha nem lenne ez a blog, akkor nem ismertem volna meg sok kedves zarándoktársat, nem kaptam volna sok kedves levelet és nem lennék tőlük ennyire örömteli. :-) De volt El Camino, van blog és van öröm! :-) Másodszor, eddig főként az El Camino során megélt tapasztalataimról és az Úttal kapcsolatos hasznos információkról publikáltam cikkeket, ezeket azonban egy hús-vér ember írta, jelesül én, akinek ugyanúgy vannak hétköznapi gondjai, gondolatai, mint másoknak csak ezekről eddig kevés szó esett. Nos, ezek egy részét közzéteszem, mert hozzám tartoznak és talán segítenek képet alkotni arról a személyről, aki kisebb-nagyobb rendszerességgel irka-firkál ezen a felületen. Ha nem lett volna az El Camino, ma nem lennék annyira nyitott, hogy saját személyes élettörténetemet mások elé tárjam, sőt mi több, az El Camino előtt ezt elképzelhetetlennek tartottam volna. De volt El Camino és van nyitás. :-) Harmadszor, az elmúlt hónapok vívódásai és döntéskényszere miatt blogírói válságba kerültem, nem sok posztot publikáltam, más dolgok foglalkoztattak. Kaptam azonban néhány hozzászólást és levelet is, amelyekben kérdések fogalmazódtak meg velem kapcsolatban, haza jöttem-e vagy még mindig Angliában vagyok-e, illetve lehet-e velem találkozni Magyarországon? Nos, emiatt is szükségesnek tartottam tisztázni a helyzetemet és annyit mondhatok, hogy oly annyira lehet velem találkozni, hogy véletlenül tegnap is a Camino Klubban voltam. :-) A többit meg majd meglátjuk.

Egy biztos: El Camino volt, van, lesz, az El Camino örök! :-)

Buen Camino, Peregrinos!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr665350940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.