El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

Felkészülés az El Camino zarándokútra

Ráhangolódás, edzés - testben és lélekben

2012. szeptember 25. - Andrea az El Caminón

Az El Camino zarándokútra mind lelkileg, mind fizikailag érdemes felkészülni. Hallottam néhány zarándoktársamtól, hogy jött nekik egy bevillanás és pár nap múlva már úton voltak, de én ennél alaposabb felkészülést tartok üdvözítőnek. Persze nem vitatom, hogy vannak élethelyzetek, amikor egy gyors döntéssel valami egészen más, új, izgalmas dolgot élhetünk meg a megszokott hétköznapok helyett, de véleményem szerint kell valamennyi ráhangolódási idő ehhez az úthoz. Egy idézet a kedvenc könyvemből talán segít megvilágítani, hogy mire gondolok. Részlet, amikor a kisherceg megszelídíti a rókát:

„- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.” Antoine de Saint Exupéry: A kisherceg

kisherceg.jpg

Remélem, érthető, hogy mire gondolok. 2010 nyarán nálam is szinte villanásszerűen jött a gondolat, hogy meg kéne járni az El Caminót, de el sem tudtam volna képzelni, hogy azonnal útra keljek. Először is tájékozódtam, faltam a leírásokat, napokat töltöttem el az interneten különböző blogokat, élménybeszámolókat olvasva, majd kijelöltem magamban a céldátumot, 2011 májusát, mint optimális indulási időt. Erre az időpontra kellett magam felkészíteni lélekben, fizikailag, anyagilag és felszerelésileg. Szeptemberben elmentem a Budapesti El Camino Klub összejövetelére, ahol nagyon kedves emberekkel találkoztam! Mindenkinek ajánlom, ha teheti, menjen el egy ilyen beszélgetős délutánra, mert itt első kézből kaphat releváns információkat az utat már megjárt zarándokoktól. Azóta a Klub már megszűnt, helyette viszont működik az El Camino Party csoport, amelynek én is házigazdája vagyok. :-) 

budapesti c klub.jpg

Sajnos az már tél végén látszott, hogy bizonyos okok miatt a májusi céldátum nem lesz tartható, az utat el kellett halasztanom. A nyarat a különböző felszerelések beszerzésével töltöttem és addigra már szinte kívülről fújtam az összes nagyobb város, caminós csomópont nevét és végül ősszel sikerült a tettek mezejére, azaz Szent Jakab útjára lépnem.

A fizikai felkészüléssel hááát…. hogy is mondjam, hadilábon álltam. Az igaz, hogy 10 éve rendszeresen futottam hetente kétszer-háromszor a barátnőimmel 3,5 km-t, emellett heti egyszer hastáncra is jártam, de ezek egészen más állóképességet igényeltek, mint az El Camino. Főleg úgy, hogy futásunkat egyesek gyaloglásnak nézték, olyan sebességgel száguldottunk az erdei futópályán, a hastáncra pedig leginkább feltöltődni jártunk, mivel többet röhögtünk, mint táncoltunk.

Éreztem én, hogy ennél több kell. Még 2010 őszén a Camino Klub szervezett egy 20 km-es túrát a budai hegyekben, ahol a spanyolországihoz közel hasonló terepviszonyokon tehettük próbára magunkat. Az hagyján, hogy utána két napig úgy jártam, mint a pingvin, de olyan izomlázam lett, hogy még az ülés is nehezemre esett! :-)

Amikor nyár elején megvettem a túracipőmet, igyekeztem minél többször felvenni, hogy bejárassam. Már első nap abban mentem le vásárolni, de persze ennél hosszabb túrákat is terveztem. Barátnőim nagyon önzetlenül felajánlották, hogy szolidarítanak velem és hajlandóak hosszabb túrákra is eljönni a kedvemért. Először sík terepen gyalogoltunk el Szentendréig és vissza a Megyeri-hídon át mintegy 27 km-es távon, tűző napban. Nagyon jól bírtuk, csupán én maradtam le állandóan és vonszoltam magam a legfáradtabban. Én, a zarándokjelölt. :-) A túra jó hangulatban telt, nagyokat vihogtunk közben és sokáig emlegettük ezt a napot. A második alkalommal már a túrabotomat is kipróbálhattuk. A Börzsönybe indultunk először vonattal, majd kisvasúttal fel Király-rétig, onnan pedig gyalog. Na, itt már az elemekkel is meg kellett küzdenem, úgymint legyek, bogarak, aljnövényzet, fűszálak birizgálása és hőség. :-) Egy meredek lejtőn csak a túrabotomnak köszönhetően sikerült leereszkednünk és a mai napig nem értem, hogy miért balra kellett fordulnunk az úton és nem pedig jobbra. Mindenesetre majdnem sikerült eltévednünk, de jött egy busz, ami végül felvett minket és bevitt az állomásra. Mondanom sem kell, hogy ezt a napot is végig röhögtük és a mai napig emlegetjük Borival és Erikával együtt. :-)

Hát ennyi volt az én fizikai felkészülésem, nem túl sok, de azt gondoltam, hogy a 10 év futás – még akkor is, ha lassú – elegendő állóképességet ad az El Caminóra. Így utólag is meg tudom erősíteni, elegendő volt, végül is egyetlen sérülés nélkül meg tudtam járni a 800 km-es zarándokutat! Szerintem fizikailag mindenki meg tudja csinálni, aki akarja.

2011. évi első utam óta már többször is volt alkalmam 2-5 hetes gyalogos zarándoklatra és határozott meggyőződésem, hogy mentálisan sokkal nagyobb kihívás az El Camino, mint fizikailag. Mire is gondolok? Nem mindenkinek egyszerű kilépni a komfortzónájából, hátrahagyni a kényelmes otthont, a megszokott környezetet, ismeretlen emberekkel körbevéve haladni a cél felé. Sokszor a legegyszerűbb dolgokra is rácsodálkozhat a tapasztalatlan zarándok. Van, akinek az is problémát jelent, hogy egy légtérben aludjon az ellenkező nem képviselőivel, netán 30-40 vagy még ennél is több zarándoktársával, akik közül bizony sokan horkolnak. Azt is fel kell tudni dolgozni, hogy minden egyes nap más és más ágyban hajtja álomra a fejét, meg kell birkózni a monotonitással - különösen a Mesetán gyalogolva - az időjárás szeszélyeivel és előre nem látható dolgokat kell megoldania, ráadásul mindezt egy idegen országban, távol a szeretteitől, a megszokott rutintól. De éppen ez a dolog szépsége! Egy idő után rájövünk, hogy minden sokkal egyszerűbb, mint ahogyan szeretjük túlbonyolítani, a határaink kitágulnak, a világ megnyílik előttünk és jó esetben sokkal nyitottabban, lazábban, elfogadóbban térhetünk haza, mint ahogyan elindultunk. Kívánom, hogy így legyen!

Buen camino!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr594882746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.