El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 32. nap: Santiago de Compostela

2012. augusztus 02. - Andrea az El Caminón

Nagy találkozások és könnyes búcsúzások, vidámság, móka és kacagás, de a hiányérzet ott motoszkált. Egy tövig kopott túrabot és 8 olasz pasi az utolsó éjszakán. Buenos noches El Camino! :-))

Kényelmesen megreggeliztünk a szuper alberguében és már kora délelőtt elindultunk Santiago központjába a katedrálishoz. Vasárnap lévén mindenképp részt akartunk venni a déli szent misén, de előtte még reméltük, hogy találkozunk rég nem látott és számunkra oly kedves zarándoktársainkkal is. :-) A katedrális és városháza közötti téren hömpölyögtek a zarándokok és turisták.

DSC0000656_1.jpg

Nem kellett sokáig várnunk, hamarosan egy vidám, fiatal pár kopogtatta meg a vállunkat és ugrott a nyakunkba! Mónika és Andris volt az, akiket Sarria óta nem láttunk! Nagyon öröltünk nekik és a gratulációk után még sokáig beszélgettünk velük a téren.

DSC0000658_1.jpg

Carrión de los Condes városában futottunk össze utoljára a 3 fős kanadai kis csapattal, akikkel megbeszéltük, hogy a mai napon, azaz vasárnap délelőtt 11-kor találkozunk a katedrális előtt. Hozzájuk különös kapcsolat fűzött minket, mivel az első naptól kezdve hasonló ütemben haladtunk és itt-ott összefutottunk velük. Mindig nagyon vidámak voltak és kifejezetten szerettek bennünket, ahogyan mi is őket. Hamar megtaláltuk egymást és jöhettek a gratulációk és köszöntések! :-) Balról jobbra Dan, Liz és Ed, háttérben pedig Pablo, a "szent család" férfi tagja, Luna apukája. Liz később nekem ajándékozta a homlokán lévő, kanadai zászló motívumokkal díszített csősálját, ami amúgy egy nagyon praktikus darab. (Erről később majd a felszerelések menüpontban bővebben írok.)

El Camino 927_1.jpg

A téren még összefutottunk Josepha-val és a brazil csapattal, akikkel Agésban voltunk egy szálláson, majd ismét feltűnt Fabrice és Patrick. De mi másokra is vártunk.... :-) Jómagam nagyon szerettem volna már látni Enriquét, Kriszti pedig Dino feltűnésében reménykedett. Nyújtogattam a nyakam, mint egy hattyú, hátha megpillantom valahol, de hiába, sehol sem láttam. :-( Elsétáltunk a zarándokirodához is, elvégre az egy biztos pont, ott mindenkinek jelentkeznie kell, de ott sem ... 

El Camino 933_1.jpg

Aztán elindultunk a misére. Ahogy mentünk fel a lépcsőkön a bejárathoz, összeszorult a torkom. Rengeteg ember özönlött felfelé, a legtöbbjük lábában több száz km nehéz, fáradságos úttal és mégis mindenki mosolygott. Valami megfoghatatlan együvé tartozás érzése hatotta át a tömeget. Úgy éreztem a szívünk egyszere dobban. Még egy visszapillantás a városháza előtti térre, majd beléptünk a szentélybe.

El Camino 934_1.jpg

A katedrális főhajója már dugig volt és a lélegzetem is elállt a csodálatos templom belsőtől. 

El Camino 937_1.jpg

A keleti oldalhajó felé vettük az irányt, ahonnan reméltük, hogy majd látunk is valamit. A kis Luna már birtokba is vette a katedrálist és az egyik oszlopfő mellett otthonosan érezte magát négykézláb. :-)

El Camino 938_1.jpg

Olyan sokan voltak, hogy lépni is alig lehetett, hiszen a vasárnap déli misék a legendás füstölő lengetésről híresek itt Santiagoban. Ezt a rituálét minden zarándok és turista megcsodálja. 8 pap hosszú köteleket rángatva lengeti a kereszthajóban a több mint 100 kilós ezüstözött tömjéntartó füstölőt, a botafumeirot. Erről mi sem akartunk lemaradni és elhelyezkedtünk a fal mellett.

El Camino 943_1.jpg

A XXI. századi technika a katerálisban is megjelent LCD kivetítők formájában.

El Camino 942_1.jpg

Ismerősökből itt sem volt hiány, nem messze tőlünk a spagettis német pasikat véltük felfedezni....

El Camino 946_1.jpg

... aztán meg Guillermo köszönt ránk. Halkan suttogva annyit mondott, hogy mise után indul Finisterrébe és megköszönte nekünk az ötletet, mert eredetileg nem is tervezte, de mi megihlettük. :-) Elbúcsúztunk tőle, hiányozni fog...

Mise után még tettünk egy kört a környéken, aztán ismét búcsúzáshoz készülődtünk. Kriszti már reggel hátizsákkal jött be a városba, hiszen az ő gépe délután indult, nekem csak másnap reggelre szólt a jegyem. Tegnap este már megkerestük a buszpályaudvart, hogy ma ne kelljen ezzel időt töltenünk, ami egyébként nem volt túlságosan messze a katedrálistól. Elindultunk tehát a buszpályaudvar felé, hogy Kriszti időben kijusson a Lavacolla reptérre. Egy darabig elkísértem, de egy kis téren megálltunk és jobbnak láttuk ott búcsúzkodni. Nehéz pillanatok következtek... Több, mint egy hónapja együtt indultunk egy kalandokkal, fáradsággal és verejtékkel teli útnak, ahol számtalan élmény ért bennünket. Ha kimerültek voltunk, egymást bíztattuk, ha nyűgösek voltunk, békén hagytuk egymást, ha éhesek voltunk, megosztottuk egymással az utolsó morzsánkat is. Nagy beszélgetések és elmélyült hallgatások, hosszú vándorlások és megérdemelt relaxálások, hatalmas röhögések, ismerkedések, barátságok... Ezek mind mögöttünk voltak már, ezeket mind együtt éltük át és ezekre mindketten életünk végéig emlékezni fogunk. Eljött hát a búcsú pillanata... Nem akartam sírni... Nem akartam, de nem tudtam megállni. Átöleltük egymást és ... Buen Camino! Buen Camino! - köszöntünk el könnyek között. Aztán Kriszti gyorsan sarkon fordult... és elment.

El Camino 924_1.jpg

Ott maradtam hát Santiago kellős közepén könnyek között szipogva. Visszasétáltam a katedrálishoz és leültem egy kis szökőkút mellé a lépcsőre. Vártam. Vártam, hátha felbukkan Enrique, hiszen tudtam, hogy a mai napra tervezte a beérkezését. A nap - mintha csak jobb kedvre akart volna deríteni - hétágra sütött. Visszamentem a katedrálishoz és újra megcsodáltam az immár szikrázó napsütésben pompázó épületet.

El Camino 958_1.jpg

A téren újra és újra felbukkantak éppen beérkező zarándokok, akik közül többekkel találkoztam már az út során. Több kisebb nagyobb csoport ütött tábort a földön ülve beszélgetve, pihenve. Amikor átsétáltam a téren, az egyik társaságból rám köszöntek és többen közülük régi ismerősként üdvözöltek. Volt nagy ölelkezés, gratulálás, vidámkodás, jöhetett a fotózkodás is. A kép jól árulkodik a hangulatról. :-) A baloldali srác spanyol, A Coruna városából való, mellette a borostás, magas norvég srác, aki kért a lecsónkból az egyik szálláson, az ősz szakállas csak az utolsó napokban került elénk, a fejpántos, skótszoknyás angol srác Grant, aki az egész Caminot adományokból járta végig és mindig vidám volt. A hátizsákjára a következő feliratot tűzte: holistic massage for donation or food. Végül jobbra a kép szélén szintén egy spanyol srác from Barcelona, si, si :-))

El Camino 953_1.jpg

Miután kividámkodtuk magunkat, elköszöntem tőlük és sétáltam egyet Santiagoban. Egy hatalmas parkba keveredtem, ahonnan szép kilátás nyílt a katedrálisra. Kattintottam is egy párat, hogy más látószögből is megörökítsem a templomot.

El Camino 954_1.jpg

El Camino 956_1.jpg

Aztán megint visszasétáltam a katedrálishoz és tettem egy-két kört újra. Az egyik lépcsősor alatt két operaénekes adott rögtönzött koncertet. Leültem a lépcsőre és hallgattam őket, fantasztikus hangulatot csináltak! Nagyon élveztem, mert olyan népszerű opera részleteket adtak elő, melyeket amúgy is nagyon szerettem hallgatni és egészen magas színvonalú előadást produkáltak. Jót tett a lelkemnek. :-)

El Camino 960_1.jpg

6 óra körül járt már, amikor úgy döntöttem, hogy teszek még egy utolsó kört, hátha...., aztán visszaindultam a város szélén lévő alberguébe. Szomorú voltam. Nem akartam elhinni, hogy nem láthatom többé E-t. Az út során soha nem beszéltük meg előre, hogy mikor és hol fogunk találkozni, mégis mindig összefutottunk. Most azonban a sors úgy akarta, hogy ne lássam többé, ne legyen jelen fizikai valójában, hanem tegyem el őt egy szép emlékké a szívembe. Ahogy sétáltam visszafelé a szállásra, eszembe jutottak Kriszti szavai. Elmesélte, hogy amikor tegnap reggel felszállt mögöttünk a repülőgép a lavacollai reptéren, úgy érezte, hogy Dino ott ült rajta és éppen akkor hagyta el Spanyolországot, nem fogja többé látni.

Az utolsó éjszakát készültem eltölteni az El Camino utolsó alberguéjében. Amikor beléptem a szobába, észrevettem, hogy többen is beköltöztek reggel óta. Mint később kiderült, 8 olasz zarándok szobatársat kaptam, ráadásul mind pasi! Hoppá! :-) Arra gondoltam, hogy biztosan nagyon hangosak lesznek, de nem bántam, mert alapjában véve nagyon csípem a meditterrán népeket. Aztán egyszer csak megpillantottam a vándorbotomat. Meglepődve vettem észre, hogy teljesen elkopott a gumi az aljáról és egyszer sem cseréltem le. Furcsa is volt, hogy az utolsó napokban nagyon kopogott. Nagyon megszerettem, igen nagy hasznát vettem az út során, ezért megérdemelte, hogy teljes alakos portrét készítsek róla és lefotózzam. :-)

El Camino 961_1.jpg

El Camino 964_1.jpg

Lefekvéshez készülődtem, bebújtam a hálózsákomba, az olaszok meg csak duruzsoltak körülöttem. Egyszer csak odajött az ágyam mellé egy idősebb olasz, leguggolt mellém és halkan annyit mondott, hogy "Buenos noches!" Annyira jó érzés volt! Figyeltek rám, jó éjszakát kívántak és én teljes biztonságban éreztem magam közöttük.Hát ez is a Camino! Buenos noches El Camino! :-))))))))))))))))))))))))))))))))

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr394684239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.