El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 23. nap: El Ganso - El Acebo (24 km)

2012. január 29. - Andrea az El Caminón

Volt ma hideg-meleg, hegy-völgy, fakereszt és vaskereszt, cica és csacsi, de a lényeg, hogy VIVA ESPANA!

A nap kiadós reggelivel indult. Zoli nagyon figyelmes volt velem, megpirította a kenyeremet és főzött egy jó kávét is, nekem már csak ennem és innom kellett. Feltöltődve energiával 6.30-kor indultunk útnak teljes sötétségben. Nagyon hideg volt még a reggel, bőven elkelt a polár pulcsi. Sokáig világítottunk fejlámpával, mire végre 8 óra körül világosodni kezdett.

Lassan mentünk, mert Zolinak nagyon fájt a lába. Tulajdonképpen nem is bántam, hogy nem siettünk, mert abban reménykedtem, hátha Enrique utolér, ugyanakkor Krisztit pedig én szerettem volna utolérni, aki telefonált, hogy elege van Fabrice-ból. Gyakorlatilag két malom között őrlődtem, de úgy voltam vele, hogy majd a sors ezt is elintézi valahogy. A tempót tehát most Zoli diktálta. Foncebadón településre érve elég lehangoló látványt nyújtottak a félig ledőlt, romos házak, amilyenből még nagyon sok hasonlót láttunk Galíciában.

Egy kereszt köszöntötte a vándorokat, amely mögött egy rogyadozó ház dülöngélt. Azt nem értettem, hogy a láthatóan lakatlan, félig összedőlt épületeket miért nem bontották le?

A nap már forrón tűzött, és egy elég komoly emelkedőt kellett leküzdenünk, így megálltunk Foncebadón egyik alberguéjénél kávézni és pihenni. Egy aranyos spanyol cica odatelepedett mellém és én egyáltalán nem bántam, hogy ott dorombolt nekem az asztal tetején. :-)

A hegy tetejéről nyílt kilátás kárpótolt a szenvedésekért.

A völgy után megint hegymenet következett és már sejtettem, hogy azt a szemben lévő utat nekünk is meg kell majd járnunk...

Így is történt, föl-le, föl-le, ez volt a mai napi program... Közeledett a Cruz de Ferro, azaz a vaskereszt, ami a Szent Jakab zarándokút egyik szakrális helye. A legtöbb zarándok egy kis követ hoz magával otthonról, amelyet a Cruz de Ferro lábánál helyez el, mintegy jelképesen megszabadulva a terheitől. Én is elhoztam a magam kis kövecskéjét, sőt még a barátnőim köveit is magammal cipeltem, hátha íly módon nekik is segítségükre lehetek. Ebben a kis tüllzacskóban voltak a kövek...

... és a bizonyíték, hogy letettem, ott van a zacsi az oszlop mellett balra.

A faoszlop közepén az a kék kör alakú felvarró sárga nyíllal a Budapesti El Camino Klub matricája, amit szintén én tettem oda. Látod Petrusz? :-)) Természetesen ezt nem teherként helyeztem el, hanem inkább egy  ereklyeként, egy jelzésként, hogy lám-lám, itt is jártak magyarok! Nem tudom ki hogy van vele, biztosan hinni is kell a dologban, de én már az út folyamán éreztem, hogy megszabadultam attól a dologtól, amit a kővel együtt letettem a Cruz de Ferro-nál.

Az oszlop egyébként elég giccsesnek tűnt teleaggatva mindenféle tárggyal, de nem akarok ítélkezni, nyilván mindenki azt tette le, ami neki valamiért fontos volt. Maga a vaskereszt pedig csupán 60 cm-es volt, ott áll a nyárfaoszlop tetején. Én pedig ott állok az oszlop mellett... Ha-ha. :-) 

Ezen a helyen sokan megállnak pihenni, illetve időt hagynak maguknak és a rituálénak. Ottjártunkkor is többen ültek elmélyülve az oszlopot körülvevő parkban. Egy család például ezzel a kis csacsival érkezett, ami türelmesen várakozott az árnyas fák alatt. Camino parking. :-)

Végre lefelé vezetett az út, a kilátás pedig ismét lenyűgöző volt!

Hamarosan az egyetlen lakossal rendelkező Manjarin nevű faluba értünk, bár szerintem túlzás falunak nevezni... Szóval ez a hely a világ minden része felé mutató távolságjelző táblákról híres. Budapestet ne keresse azonban senki, egészen addig, amíg valaki nem visz oda egy ilyen táblát, mert magától nem fog kinőni...

Egy csodaszép látkép után megint lefelé haladtunk meredek, köves, sziklás terepen.

Zolinak már nagyon fájt a lába, így azon a napon csak El Acebo településig jutottunk.

Így is elég későre járt már, mire a hangulatos kis településre értünk.

A parókiánál szálltunk meg, az utolsó két ágyat kaptuk, szerencsénk volt. A donatívós szálláson még vacsorát is kaptunk. Két ízig-vérig spanyol hospitalera volt a szállásadónk, akik a közös vacsora előtt spanyolul és angolul köszöntötték a zarándokokat és egy rövid imát is mondtak. Ezután emelték vörosborral telt poharaikat és jött a VIVA ESPANA!!! Ez a két szó a mai napig itt cseng a fülemben és még nagyon sokszor elismételtem magamban és Krisztivel együtt is, hogy VIVA ESPANA!!! :-)))

A vacsi zöldséges ragus tésztából, gyümölcsrizsből és vörösborból állt. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon finomak a spanyol vörösborok! :-) Szóval ma is megkaptuk, amit megérdemeltünk, hegyet, völgyet, jó időt, olcsó szállást és vacsorát. Kívánhatnék-e még ennél többet? Ezután még sétáltunk egy kicsit a faluban, megpróbáltam elcsípni a naplementét, aztán mentunk aludni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr523972502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pennywise2 2012.06.02. 01:12:42

Hú, itt szálltam meg én is El Acebo-ban, az egyházi szálláson kb. 3 hete. Ez volt a Caminóm legjobb szállása, a közös vacsorával, reggelivel. Nagyon szerettem ezt a kis falut.