El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 17. nap: Moratinos - Sahagún (10 km)

2011. december 16. - Andrea az El Caminón

Igazi spanyol piacon vásároltunk, majd kocsmába mentünk :-) és mérlegeltünk. Volt még vonat, busz és motoros találkozó, majd megtanultuk a buenos días-t is.

Ma ráérősen készülődtünk, így végre teljesen világosban indultunk 8.20-kor. Lassan bandukoltunk, mert úgy terveztük, hogy ma nagyon keveset megyünk, pihentetjük a lábainkat. Az elmúlt napokban többször is mentünk 30 km körüli távokat, így megérdemeltük a pihenést, elvégre az idővel is jól álltunk. Sík, de kellemes úton haladtunk.

Mivel tegnap este már elég későn értünk be a szállásra, ezért a ruháink nem száradtak meg, így a szokásos Camino-style-t vettük fel. Hozzánk hasonlóan az úton a legtöbb zarándok a hátizsákjára aggatta nedves ruháit, amelyek a napi etap végére rendre megszáradtak.

Eleinte egy érdekes, kerek bokrokkal övezett gyalogúton haladtunk, majd később illatos fenyők szegélyezték az ösvényt.

Aztán egyszer csak megint előtűnt egy krumpliföldnek tűnő kőmező, íme.

Milyen érdekes, épp néhány napja mondtam Krisztinek, hogy nagyon régen nem láttunk vonatot és vasúti síneket, már-már hiányoznak nekem. Erre tessék, Sahagun előtt egy egész nagy állomást kaptunk, amit a felüljáróról gyorsan le is fényképeztem. :-)

Kriszti viszont a szép spanyol buszoktól volt elalélva, így a kedvéért megörökítettem az egyik példányt. :-)

A nagy pusztaság után a déli órákban beérkeztünk mai célállomásunkra, a 2400 lakosú kisvárosba, Sahagunba. 

Itt kissé urbanizálódtunk, mert éppen motoros találkozót rendeztek és az egész város motorzúgástól dübörgött. Tettünk egy tiszteletkört és csak a második nekifutásra találtuk meg a municipal szállást, jobban mondva először elmentünk mellette, mert azt hittük, hogy egy lepukkant épület.

A bejáratnál azonban egy kedves zarándokszobor üdvözölt bennünket. :-)

Egy régi templomból alakították ki az alberguét, ami belül egy légterű és viszonylag kényelmes volt. Mivel korán értünk, válogathattunk az ágyak közül, így a lehető legtávolabbi sort választottuk, távol a konyhától és a vizesblokktól.

Ááá, nem fáradtam ám el, csak úgy látszik.... :-)

Hamar bevetettük magunkat a városba, mivel szombat lévén éppen sikerült kifognunk a sahaguni piacot. Elhatároztuk, hogy megint főzunk egy jó lecsót, elvégre minden hozzávalót frissen be tudtunk szerezni ott. Nagyon olcsón vettünk paradicsomot, hagymát és többféle paprikát egy igazi spanyol árustól, akinek sziszegve mutattuk - valahogy így, hogy szszszssz.......... - hogy erős paprikára is szükségünk lenne és megértette! Minek ide a nyelvtudás! :-)

Vettünk még füstölt szalonnát és virslit is, hogy nagyon finom legyen... Egyszer csak kit láttunk?! A tegnap esti szállás duci és hahotázó olasz szakácsnőjét, aki szintén itt a piacon szerezte be az esti menü hozzávalóit. Milyen kicsi a világ! (A képen háttal, kendővel a fején.)

Aztán, mivel nagyon elfáradtunk a vásárlásban, beültünk egy igazi spanyol kocsmába! Persze nem piálni mentünk, hanem kávézni, meg nem is tudtuk, hogy kocsma, de nem magyarázkodom tovább, mert az már gyanús lenne. :-) A lényeg, hogy megtapasztaltuk a spanyol kocsma feelinget. Először is, rettenetesen elborzasztott, hogy a szemetet ledobálták a földre! Ennek nem tudom, hogy mi a magyarázata, lehet, hogy valami hagyomány vagy anekdota fűződik hozzá, amit nem ismerek, de mindenesetre elképesztő látvány tárult elénk, ami azért is volt furcsa, mert ezzel ellentétben a mellékhelyiségek rendkívül tiszták és kulturáltak voltak Spanyolországban.

Ahogy békésen szürcsölgettük a kávénkat, arra figyeltünk fel, hogy a kiszolgáló személyzet, apró falatkákkal, sörkorcsolyákkal (tapas) kínálta a szomszéd asztalnál ülő vendégeket. Mivel állandóan éhesek voltunk, csorgott a nyálunk, de úgy gondoltuk, hogy ez biztosan csak a sörhöz jár. Na most nem az következik, hogy rendeltünk két korsó sört, hogy kapjunk mi is, ennél sokkal egyszerűbb megoldáshoz folyamodtunk. :-) Azt mondtam Krisztinek, hogy "Várj, majd idehívom a szememmel..." És láss csodát, alig 1 perc múlva intett nekünk a csapos és megkínált bennünket a tapassal, ami friss bagettre szúrt finom sültszalonna volt. Fenséges! Aztán, mivel látta, hogy nagyon ízlett, rátett még néhányat egy kis tányérra és azt is nekünk adta. Már megint megkaptuk, amire szükségünk volt és tökéletesen működött a vonzás, mégpedig a szememmel! :-))

Ezután visszamentünk a szállásra megfőzni a lecsót. A szalonna nem is hasonlított a jó magyar füstölt szalonna ízéhez, de azért elrontani nem tudta az ételt. Egy idő után sorra kaptuk az elismerő bókokat az illatok miatt, de a látvány sem volt utolsó. Íme a bizonyíték.

Megebédeltünk, aztán interneteztünk egy kicsit, majd ismét elindultunk a városba, mert Krisztinek elfogyott a cigije. Közben megjelent öreg Emilio barátunk is, aki szintén ugyanott szállt meg, ahol mi. Sajnos Enrique nem volt vele, pedig épp 1 hete láttam őt utoljára. :-( Biztos voltam benne, hogy mögöttünk járhat még, mert ő nem szokott annyit jönni, mint amennyiket mi mentünk az utolsó napokban. Na mindegy, Emilio viszont nagy örömmel üdvözölt bennünket! Leültünk vele dumcsizni a szállás elé egy padra, ahol elmondta, hogy azzal hívtuk fel magunkra a figyelmét eleinte, hogy állandóan buenos días-sal köszöntünk, napszaktól függetlenül. Ezen ő nagyon jól mulatott, mi meg nem értettük, hogy miért csóválta a fejét és nevetett rajtunk sokszor kora délután, amikor a spanyolok már buenos tardes-sel köszöntek. Mi nem nagyon adtunk az ilyen aprócska részletekre, aminek egyenes következménye lett, hogy ha Emilio meglátott, akkor akár este is képes volt hangosan odakiáltani nekünk, hogy buenos días és közben hatalmasakat hahotázott! :-) Na ezt is megtanultuk legalább.. :-)

Nem volt egyszerű Krisztinek cigit venni, mert a supermercadoban nem árultak, amin mi nagyon csodálkoztunk, hiszen nálunk minden pénztár felett rogyásig van a cigarettás rekesz. Itt külön dohány boltban árulták a cigit, ami szombat lévén zárva volt, így maradt a bár, mint végső megoldás, ahol cigiautomatákból lehetett hozzájutni a füstölni valóhoz. Ahogy kóboroltunk Sahagun utcáin, egyre több motoros gyűlt össze és nagyon hangosan dübörögtek. Elég nagy forgalom volt, de mind az autósok, mind a motorosok nagyon türelmesek voltak egymáshoz és még a gyalogosoknak sem kellett különösebben félniük, mert kifejezetten előzékenyek voltak a motorosok. Már hozzászoktunk, hogy a spanyolok szinte minden nap ünnepeltek valamit, de amit itt rendeztek, az minden képzeletet felülmúlt, egész éjjel motorzúgástól és tüzijátéktól visszhangzott a város!

Ahogy sétálgattunk, észrevettünk egy gyógyszertárat, ami természetesen nyitva volt, hiszen a Camino mentén az egész gyógyszeripar képviseltette magát, gondolom igen jó üzlet lehetett ez nekik. Szerencsére mi nem tartoztunk az ellátandó sérültek közé, de már jó néhány napja majd` leesett rólam a nadrág és kíváncsi voltam a súlyomra, így hát bementünk, hogy lemérjem magam. 20 centet bedobtam az automatába és már ki is nyomtatta az aktuális súlyomat, ami több volt, mint amikor elindultam otthonról!!!!!! Azt hittem, menten elájulok!!! :-) Ez nem lehet igaz! Éreztem, hogy sokat fogytam, minden ruha lötyögött rajtam, erre ez a spanyol mérleg itt packázik velem....! Kriszti nagyon jót mulatott rajtam és megnyugtatott, hogy csupán arról van szó, hogy az izom bizony nehezebb.... Na jó, akkor maradjunk ennyiben. :-)

A sokk után még leültünk egy kis térre, ahol összefutottunk Andrissal, aki elmondta, hogy sajnos Mónika lebetegedett, gyomorrontása, hasmenése és láza is volt, de a kanadai barátaink is ugyanettől szenvedtek, sőt még egy belga társaság is. Nekünk szerencsére kutya bajunk nem volt. Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr773469853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.