El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 11. nap: Belorado - Agés (28 km)

2011. november 10. - Andrea az El Caminón

Öntisztuló bakancsban délelőtt éheztünk, délután elmélkedtünk és beszélgettünk, estére pedig előkerült egy dinoszaurusz is. :-)

Reggel elég későn keltünk, nagy volt a mozgás a szobában és a fürdőben, nem akartam tülekedni. Végre nagyjából elcsitult minden, elmentek a korán kelők, így 7.40-kor mi is kényelmesen elindultunk. Ed nagyon rosszul érezte magát, ő busszal ment tovább Burgosig, így 2 napot tudott pihenni. A csendes kisvárosban alig találtunk egy nyitva lévő bárt, de azért sikerült megkávéznunk.

Tudtuk, hogy kb. 1,5 órányira lesz az első falu, úgy gondoltuk, hogy ott majd megreggelizünk. Amikor odaértünk, még épp csak, hogy nyitott a bár, ezért tovább mentünk a következő faluig. Fél óra alatt odaértünk, de az még ki sem nyitott. Ez így ment faluról falura, sehol sem voltak nyitva a bárok, talán a vasárnap miatt vagy nem tudom miért. Az egyik ilyen zárva lévő bár előtt már többen üldögéltek, mi pedig már nagyon éhesek voltunk, ekkor egy nő megkínált minket apró mogyoró, keksz és aszalt gyümölcs darabkákkal. Az éhhaláltól mentett meg! Alig tettünk néhány lépést, a német nyugdíjas lovagjainkba botlottunk, akik rögtön előkaptak egy-egy Mars csokit és a kezünkbe nyomták! Annyira aranyosak voltak velünk, a tenyerükön hordoztak minket! Hiányozni fognak, az biztos! A következő bárban végre volt már ennivaló, így jól bereggeliztünk. Nem nagyon tudtuk elmagyarázni, hogy tojásos bocadillost kérünk, mert a spanyolok nem beszélnek angolul (kivéve a fiatalok), így tükörtojást kaptunk paradicsommal és friss bagettel. Nagyon finom volt!

Reggeli után Kriszti megállapította, hogy cipőink már az öntisztulás fázisában vannak, így gyorsan lefotóztam a sajátomat, mielőtt végérvényesen kitisztult volna. :-)

Tele energiával indultunk a nagy útnak, hiszen egy hosszú, 13 km-es szakasz várt ránk San Juan de Ortega-ig. Itt beszéltük meg Fabrice-szal a főzős randit. Hosszú, köves földúton haladtunk, kisebb ligetek és dombok, majd erdős részek között.

Egy viszonylag sűrűbb növényzettel benőtt résznél megint megtapasztalhattam a teremtés és vonzás működését a gyakorlatban. Az történt, hogy hirtelen olyan erős hasmenés fogott el, hogy nem volt mit tenni, muszáj voltam a bokrok között enyhülést keresni, mert túl messze volt a következő település. Szerencsémre épp egy dús növényzettel borított részen kapott el a szapora, tehát igazán hálás lehetek, hogy ennyivel megúsztam. Ezek után kielemeztük a dolgot Krisztivel és arra a következtetésre jutottunk, hogy tegnap este a kertben a trilingual úti szótárból olyan sokszor ismételtük a hasmenés szót, ráadásul több nyelven is, hogy szépen bevonzottam magamnak. :-) Soha többet nem fogok ilyet játszani! :-)

Krisztinek nagyon tetszett az elmélet. Ha-ha, nagyon vicces... :-)

Tényleg lehet abban valami, hogy az út első harmada a fizikai megpróbáltatásokról szól a második pedig a lelkizős vagy az elmélyültebb szakasz. Lassan hozzászoktunk a mindennapi 25 km-es távokhoz és már nem szenvedtünk tőle annyira, mint az elején. Eddig is volt alkalmunk gyaloglás közben elmélkedni, hiszen mást nem is nagyon tudtunk tenni menet közben, de mintha innentől még intenzívebben járt volna az agyam. Ma beszélgetős napunk volt Krisztivel. Többnyire úgy mentünk eddig, hogy ő elöl én pedig mögötte hol kevésbé, de inkább jobban lemaradva, így gyakorlatilag szabadon szárnyalhattak gondolataink. Ma azonban valahogy sok mindenről akartunk beszélgetni. Érdekes, mert épp tegnap este gondolkodtam Enriquéről és le akartam zárni magamban ezt a témát, hiszen nem ezért jöttem ide, így elmondtam Krisztinek, hogy mire jutottam. [...] Tulajdonképpen már eddig is nagyon sokat kaptam az úttól, de az volt a meglátásom, hogy ez a 31 nap az élet maga, belesűrítve 1 hónapba. Olyan gyorsan történtek az események és olyan sűrűn és intenzíven követték egymást, hogy valójában ez az út egy nagy tanulási folyamat volt és benne az epizódok egy-egy modellt jelentettek a valódi élethez. [...] Beszélgettünk még a különlegességről, ehhez csak egy idézet Krisztitől "... amikor a Napba nézel, érezd, hogy különleges vagy...!" Szóval sok mindenről beszéltünk, így hamar elrepült az idő és 16.15-kor beértünk San Juan de Ortega-ba.

El Camino 369_1.jpg

A kolostorból kialakított albergue a templom mellett, gyakorlatilag azzal egybeépítve várta a zarándokokat. Leültünk a kolostorral szemben egy padra és tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, itt maradjunk-e. Addigra már jócskán kitisztult az ég, hét ágra tűzött a nap és az idő is igencsak késő délutánba fordult már. Tudtuk, hogy Fabrice itt vár, hogy megígértük neki, de valahogy ez az albergue nem hívott be minket. Éreztük, hogy tovább kell mennünk Agés-be, számolva azzal, hogy Fabrice majd köröztet. :-)

El Camino 371_1.jpg

Elindultunk, de útközben még sokat nevettünk azon, ahogy elképzeltük, hogy Fabrice észrevesz minket az ablakból és kiabálja utánunk, hogy "ott megy a vacsorám!". :-) Alig egy óra múlva beértünk Agés-be, majd szóltam Krisztinek, hogy ma ő válasszon alberguét, mert nekem nincs semmi okom, ami miatt választanom kellene. A municipalt választotta, pedig a mellette lévőből invitáltak is, hogy oda menjünk be. Ilyen sem volt még, hogy küzdöttek értünk a szállásadók! Nos, a municipal a lehető legjobb választás volt! Felújított, tiszta, emeletes ágy alsó szint és alig néhány zarándok szállt meg itt. Szuper! Szerintem a többség Ortega-ban maradt. Néhány szálláson, többek között itt is az ágyakhoz adtak tiszta lepedőt és párnahuzatot. A képen jól látszik, hogy csak azokon az ágyakon aludtak, amelyekre fehér lepedőt húztak. Itt találkoztunk a három brazil nővel, akikkel nagyon összebarátkoztunk és később többször is összefutottunk még velük.

El Camino 372_1.jpg

Fürdés után elindultunk kaja vadászatra, ami nem volt egyszerű, lévén vasárnap, amikor is a boltok zárva voltak. Nem is találtunk semmilyen üzletet, ám egyszer csak ki jött velünk szembe? Kriszti peregrinója! Úgy látszik nála is működött a dolog, hogy érezte, nem kell Ortega-ban megállnunk. Ahogy meglátott minket, már messziről nevetett. Ő is tudta, hogy valamiért mindig odateszi a sors Krisztit elé. Odajött hozzánk és végül ő kérdezte meg, hogy honnan jöttünk, mire mi vissza.... Így tudtuk meg, hogy argentin, de Spanyolországban él és a neve Dino (like dinosaurus :-)).

Végül jobb híján vacsit az albergue bárjában ettünk, finom bocadillost és szendvicset. Soha rosszabb vacsorát!

DSC0000207_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr603367034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambulili 2011.11.24. 22:47:07

Agésban mi a mellettetek lévő magánszállást választottuk és az is remek volt! A városból nem láttunk semmit olyan zápor volt

Andrea az El Caminón 2011.11.26. 00:21:39

@Bambulili:
Szia Klari!
Orulok, hogy olvasod a blogot! Igyekszem minel tobb kepet es leirast feltolteni. Visszavarlak!
Puszi,
Andrea

Andrea az El Caminón 2012.10.29. 09:29:31

@varietié:
:-)
Tulajdonképpen én is magamat, úgy visszamennék!