El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 8. nap: Logrono - Nájera (31 km)

El Camino de Santiago zarándokút - 2011. szeptember 15.

2011. november 03. - Andrea az El Caminón

Duplázással és osztódással indult a nap, kaptunk almát, kekszet és hátbaveregetést, de a nap végére az emberi kapcsolatok kerültek előtérbe.

Alkalmi hálótermünkben és az egész templomban sötét volt még reggel 6 előtt. Nem akartam tolongani a mosdóban, így még a sötétben osontam ki fogat mosni. Nem találtam a villanykapcsolót, azt gondoltam, hogy majd központilag fogják feloltani a villanyt, mint ahogyan este is történt. A tök sötétben furcsa íze volt a fogkrémnek, amit a hasonló kiszerelésű tubusos mosókrémből nyomtam a fogkefémre. :-) Nem mertem nagyon szentségelni, mégiscsak isten házában voltunk, de hangos köpködésemet már többen hallgatták végig az előtérben. Ekkor egy lány laza mozdulattal felkapcsolta a villanyt, a kapcsoló ott volt az orrom előtt. :-) Mosókrémmel és fogkrémmel többszörösen tisztított fogsorral léptem ki a sötét utcára és 7.10-kor már el is indultunk a hosszú útra.

Nagyon hosszú városi utak vezettek ki Logrono-ból, nem is hittük volna, hogy ekkora település. Egy hatalmas parkon át haladtunk kifelé a városból.

A park vége felé állt egy fa bódé, amely különleges pecsételő helyként funkcionált. Talán nem mindenkinek egyértelmű, ezért leírom, hogy az alberguékben csak a zarándokirodában kiállított credenciállal (zarándok igazolvánnyal) lehet megszállni. Minden albergue pecsétel a credenciálba, így lehet nyomon követni, hogy merre jártál. Nos, ebben a fa bódéban pecsételt az idős Marcelino Lobato Castrillo, aki különleges egyéniség, így sokan megálltak nála, természetesen mi is. Megkaptuk a szép, szamaras pecsétet és ezután barátságosan megkínált bennünket a tálcára kihelyezett almával, fügével és keksszel. Mi szerényen csak egy-egy almát és egy-egy kekszet vettünk el és megköszöntük. Erre ő átperdült az asztalkája mögül és a markunkba nyomott egy csomó kekszet, majd jól megpaskolta a hátunkat. Valamiért bírt bennünket az öreg!

Jól esett reggel a finom alma a keksszel. Ezután már csak a kávé hiányzott, amit egy gyönyörű liget bárjában vettünk magunkhoz.

Sajnos itt védőangyalkám feje véglegesen elvált testétől, de így kettéválva kétszeresen is vigyázott rám az úton és én is duplán vigyáztam rájuk, hogy el ne vesszenek!

Az út mentén egy hatalmas bika nézett le ránk a domboldalról.

Már több órája gyalogoltunk, dús szőlőültetvények mellett haladtunk, majd egyszer csak végre előbukkant az első város, Navarrete.

Hamar meleg lett és sokan nem bírták a menetelést. Navarrete-hez érve többen úgy gondolták, hogy ott maradnak, de mi mára ismét 30 km-t terveztünk! Nagyon kemény volt a délutáni forróság és elég sok hegymenet is nehezítette a dolgunkat. Egy ilyen felfelé tartó meredek szakaszon szegődött mellém Bojan, a szlovén srác, aki már többször is járt Magyarországon. Beszélgettünk egy kicsit és valahogy szóba került a finom édes szőlő. Erre levett két fürtöt az egyik szőlőtőkéről és elfalatoztuk. Jól esett a nagy melegben. Elég meggyötörten vánszorogtam be Ventosába, Kriszti már a bárnál várt. Többen is pihentek itt, többek között Christian és Markus. Jó volt látni őket, hogy már nem külön-külön mennek magányosan, hanem összebarátkoztak és együtt haladtak. Itt volt még Balázs is (aki futott a bikák elől) és persze Bojan is betért egy italra. Éhesek és fáradtak voltunk, így tortillát rendeltünk és jól feltankoltunk energiával. (A képen balra Markus, középen Balázs, jobbra Christian.)

Elcsigázva meneteltünk tovább, de nemsokára a német nyugdíjas lovagjainkba  botlottunk. Velük is többször összefutottunk már és mindig udvaroltak nekünk egy kicsit a maguk módján. Aranyosak voltak! Most éppen azt kérdezték tőlünk, hogy szeretnénk-e előre küldeni a csomagjainkat kocsival, mert szívesen elvinnék. Persze mi nem kértük. 6 óra körül értünk Najérába, ahol egy hídon átkelve nagyon szép liget és pázsitos folyópart tárult elénk.

A sátortetős teraszon ültek kanadai barátaink - Dan, Liz és Ed - akikkel első nap Saint Jeanban barátkoztunk össze. Amint megláttak minket, hangosan üdvözöltek és nagyon megörültek nekünk. Sajnos azt is közölték, hogy a municipal albergue már full, de a kezünkbe nyomtak egy szórólapot, amin egy vadonatúj szállást hirdettek nem is túl drágán. (Talán mondanom sem kell, hogy megint jobban jártunk azzal, hogy betelt az önkormányzati szállás és másikat kellett keresnünk, SŐT!!! De erről majd később. :-)) Annyira rendesek voltak velünk a kanadaiak, hogy mire megtaláltuk az új szállást, odaszóltak telefonon, hogy biztosan legyen helyünk, így a kopasz spanyol hospitalero már a kapuban várt minket. 8 ágyas szobába kerültünk, valóban minden újonnan ragyogott, minden szobához külön fürdőszoba tartozott, a konyha pedig szuper modern csili-vili volt. Hurrá! El is határoztuk, hogy főzünk valami egyszerűt.

A szobánkban épp készülődött 2 francia pasi, akikkel néhány szót váltottunk. Az egyik megkérdezte (angolul persze), hogy egyedül vagyunk-e, Kriszti szerint meg akartak hívni vacsorára. Valami kommunikációs hiba miatt azonban én csak azt hajtogattam, hogy vannak még magyarok az úton... :-) Jól van na, még fejlesztés alatt van az angolom... Na mindegy, erről a vacsiról lecsúsztunk, így elmentünk felfedezni a várost és kerestünk egy supermercado-t. Odafelé a hídon összefutottunk Fabrice-szal, a francia jogásszal. Nagyon megörült nekünk és ott a híd közepén jól eldumcsiztunk. Megbeszéltük, hogy másnap Granon-ig megyünk és főzünk egy jó lecsót. Ezután bevásároltuk az alapanyagot az egyszerű főzéshez, ami konkrétan egy félkész, előresütött pizzát jelentett. Igen ám, de a csili-vili konyhában minden volt csak éppen sütő nem! Sebaj, a kopasz hospitalero nagyon segítőkész volt, elővett egy hatalmas serpenyőt, pici olajat tett bele, erre a pizzát, a tetejére meg fedőt. 10 perc múlva már ehettük is az alul megégett, fölül pedig félig nyers pizzát. :-) Amúgy ha valaki ezt az alberguét szeretné felkeresni, felhívom a figyelmét, hogy a konyhában a vadi új kerámialapos tűzhely kemény euróval működik! 5 perc bekapcs = 1 € !! Ilyet még sehol nem láttam. Szerencsénkre a hospitalero nagyvonalú volt velünk és zsebből fizette az első 5 percet. Mivel azonban a pizza még épphogy csak átmelegedett, így emeltük a tétet és dobtunk rá még egy eurót. :-)

A kulináris élvezetek után kultúrszomjunkat igyekeztük oltani a kisváros főterén és a környező utcákban zajló szokásos esti fiesztán. Megint kivonult az egész város, kicsik és nagyok táncoltak, mulattak, beszélgettek, jól érezték magukat. Nagyon tetszett nekem a spanyol festivos!

Egy padnál összefutottunk a Mónika-András párossal, akik szintén ugyanabban az alberguében szálltak meg, ahol mi. Most először volt alkalmunk egy kicsit többet beszélgetni velük. El is gondolkodtatott az egyik megjegyzésük és tulajdonképpen itt tudatosult bennem, hogy a Camino mindenkinek mást jelent, nem egyformán éljük meg az utat. Épp csak egy apró észrevételt tettek Andrásék, miszerint a spanyolok olyan bunkók voltak eddig, nem nagyon találkoztak barátságos spanyollal az utuk során, de ezen felettébb elcsodálkoztam. Egymásra néztünk Krisztivel és azt kérdeztük: vajon ugyanabban az országban jártunk eddig?! Nekünk teljesen más véleményünk volt, mi egészen mást tapasztaltunk! Vajon mitől lehet, hogy ennyire másképp látjuk a dolgokat? Később sokat beszélgettünk erről és még sok mindenről, ami a hozzáállást és a pozitív attitűdöt illeti. Jó kis muníciót kaptunk a másnapi gyalogláshoz, lehetett elmélkedni ezekről a kérdésekről is...

Aztán bementünk a szállásra, nehogy kizárjanak minket és készülődtünk az esti lefekvéshez. Amikor kijöttem a fürdőszobából, akkor láttam meg őt. Csak egy pillanat volt, épp arra várt, hogy kijöjjek, de később kiderült, hogy pont az én ágyam végénél van az ő ágya. Akkor még nem szóltunk egy szót sem egymáshoz... Éjfélkor hatalmas tűzijáték és durrogás ébresztett fel, alig lehetett aludni, mert egész hajnalig mulatoztak az utcán.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr473349254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.