El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 6. nap: Estella - Los Arcos (21,5 km)

El Camino de Santiago zarándokút - 2011. szeptember 13.

2011. október 29. - Andrea az El Caminón

Éhgyomorra boroztunk és webkamerába integettünk, majd birkacsordába keveredtünk, de később kaptunk szőlőt és zarándokáldást is.

Reggel fél 8-kor sikerült indulnunk. Ennivalónk nem maradt, az üzletek Estellában még nem nyitottak ki, úgy döntöttünk, hogy majd a legelső faluban megreggelizünk. Kicsit nehezen találtuk meg a városból kivezető utat, de végül is meglett. Útközben összefutottunk Lunáékkal, a kisbabás családdal.

Egy nagyon díszes, szép zarándok-kapu mellett vezetett utunk, melynek minden részét zarándok szimbólumok díszítették.

A levegő hamar melegedett, éreztük, hogy ma is nagy lesz a hőség. Nemsokára a híres Irache borkúthoz értünk. A hatalmas szőlőültetvények melletti borkombinátnál lévő borkútból mindenki annyit ihat, amennyi jólesik, de elvinni nem illik belőle. Mi is megkóstoltuk a finom vörösbort, bár nem gondoltam volna, hogy valaha egyszer éhgyomorra borral kezdem majd a napot! A bal oldali csapból hideg, könnyű vörösbor, a jobb oldaliból pedig friss víz folyt. Én a bort választottam és jól esett!

A kút mellett bal oldalon lévő bordó táblán a webkamera címét tüntették fel, amit érdemes előre felírni és készenlétbe helyezni a családtagokat, barátokat, mert élőben lehet nekik integetni. (www.irache.com) Mi is így tettünk. Először Petit hívtam fel, de ő már éppen elindult otthonról, aztán gondolkodtam, hogy kinek lehetne reggel fél 9-kor integetni. Eszembe jutott Ildi barátnőm, akiről feltételeztem, hogy már biztosan bent van az irodában és gép előtt ül, így gyorsan felhívtam és bediktáltam neki a weblap címét. Pár másodperc és létre is jött az élő kapcsolás! A telefon a fülemen volt, Ildi pedig beleszólt, hogy lát minket, ekkor mi elkezdtünk integetni neki ezerrel a borkúttal szemben lévő webkamerába. Marhára élveztük az egész jelenetet, úgy ugráltunk a kamera előtt, mint a gyerekek! Hát ilyet sem csináltam még azelőtt! :-)

A bortól meg a kellemes, ligetes tájtól egészen megtáltosodtam, így a birkacsorda sem jelentett különösebb akadályt az úton.

Árnyékaink rövidültek, a nap egyre magasabban járt. Alig készült olyan fotó, amin együtt vagyunk láthatóak Krisztivel, ezért az egyik ritka példányt most közzéteszem. :-)

Egy kellemes kis hídon is átkeltünk, ami üde látványt nyújtott a tűző napon.

11 óra után értünk az első komolyabb településre, Villamayor de Monjardin-ba, ahol rögtön beestünk a bárba. Ez a bár egy kis úszómedencés panzió kertjében, nagyon kellemes helyen volt. Rajtunk kívül nem volt más vendég, gondolom a korán kelő caminósok már rég elszáguldottak. Akkorra már nagyon éhesek voltunk, így rendeltünk 2 caffé con leccét és egy bocadillost. Persze nem tudtuk elmagyarázni, hogy milyet, mivel azt sem tudtuk, hogy milyenek vannak, hanem mutogattuk, hogy mindegy, csak hozza már. Rutinból már csak egyet kértünk, mert tudtuk, hogy olyan nagyot kapunk, ami kettőnknek bőven elég. Kést is kaptunk hozzá, sőt a tulaj elvágta nekünk ketté a finom tojásrántottás, szalonnás bocadillost. Isteni volt! Energiával feltöltődve vágtunk neki a 12 km-es kemény szakasznak, természetesen a legforróbb napsütésben. :-)

Elindultunk és mentünk, mentünk. Kriszti 0,75 liter én pedig 1,25 liter vizet vittem magammal. Többször is meg kellett állnunk inni, nagy volt a hőség. Jó tempóban haladtunk, lélekben felkészültünk, hogy kemény menet lesz. Hát az volt! 12 km szinte fa nélkül, tűző napsütésben, legalább 35 fok és jobbra-balra beszántott tarló, ami ontotta magából a meleget. Egy hatalmas szénakazal árnyékában leltünk egy kis árnyékot, ott álltunk meg egy kicsit pihenni és inni. Ült ott már két kanadai nő, akik már nagyon le voltak eresztve. Aztán elindultunk és csak róttuk a kilométereket.

A hőség iszonyúan falta az energiáinkat! Végre egyetlen fa árválkodott az út szélén, mellette két pihenőfával. Na ki ült az egyiken? Inci! Dumcsiztunk egy kicsit, vizet ittunk és Inci megkínált bennünket szőlővel. Érdekes, hogy épp előző nap beszéltünk róla, hogy most már jó lenne szőlőt is ennünk. Megkaptuk. Innen hárman indultunk tovább. Hárman együtt haladva sem lett könnyebb ez a szakasz, de talán mozgalmasabbá vált egy picit néha, amikor egymáshoz szóltunk.

Megint mentünk és mentünk. Egyszer csak az egyik útjelző kövön egy nagy fürt szőlő várt ránk! Hihetetlen! Valaki úgy gondolta, hogy neki már nem kell és odatette. Krisztivel nekiestünk és befaltuk. Finom, édes, apró szemű fekete szőlő volt, tele energiával, folyadékkal és szőlőcukorral. Köszönjük! Aztán megint mentünk. Egy autóút alatti átjáró adott némi enyhülést, ahová a biztonság kedvéért jól látható jelet festettek. :-)

Mire Los Arcos-ba értünk, már csak egy korty vizem maradt. Inci kilőtt ezerrel, így ő valószínűleg a legelső, osztrák alberguében szállt meg. Mi most sem rohantunk, hanem a város szélén található kis padra leültünk, ahol végre árnyék volt és megettük a maradék csokis muffinokat és megittuk az utolsó korty vizet. Ezután elindultunk szállást vadászni. 

Teljesen időben voltunk még, délután 4 óra felé járt, így nagy lelki nyugalommal kerestük meg a városközpontban lévő, iskolából kialakított alberguét. Volt is hely, én alsó, Kriszti felső ágyat kapott. A szállásokon bevett gyakorlattá vált, hogy a cipőket nem lehetett bevinni a szobákba, hanem egy erre a célra kialakított polcra kellett helyezni. Így is gyakran levegőtlenné vált reggelre a szoba, de cipőkkel együtt biztos gázkamra lett volna!

Ha betelt a polcrendszer, akkor a folyosón folytatódott a cipősor....

Sokan voltunk egy szobában, de sok ismerőssel találkoztunk. Itt volt Markus, a csendes német fiú, Christian, a másik német, aki mindig mosolygott, és a két egybotos német srác is itt szállt meg. Itt tűnt fel először egy kanadai nő, aki állandóan zörgős zacskókkal matatott, de amúgy kedves volt velünk és később sokáig együtt haladtunk. 

Megnéztük a konyhát és úgy döntöttünk, hogy ma főzni fogunk. Ehhez azonban vissza kellett mennünk a város központjába vásárolni. Ahogy beértünk a főtérre, találkoztunk egy magyar házaspárral, Ildikóval és Lajossal, aztán később még az András-Mónika pár férfi tagjával. Bolt persze még nem volt nyitva, hiszen a spanyolok nem sietősek. Az egyik bolt 6-kor nyitott volna, de még semmi mozgást nem észleltünk, így a másikban vásároltunk, ahol meg nem volt túl nagy választék. Végül is vettünk egy zacskó tortellinit és egy üveg paradicsommártást, levágattunk egy darab sajtot és irány haza. Útközben lefotóztuk a helyi templomot is, hogy teljes legyen a kollekció.

Vacsora után elhatároztuk, hogy ma elmegyünk a zarándokmisére, elvégre egy katolikus úton járunk. Egyikőnk sem gyakorolta rendszeresen a vallását, de bennem valahogy megfogalmazódott, hogy itt az ideje tisztáznom, hogyan is állok én ezzel a kérdéssel. Kriszti azonban jobban idegenkedett a hitbéli dolgoktól, de azért eljött a templomba. 3/4 8-kor ültünk be a hátsó sorok egyikébe, a mise 8-kor kezdődött.

 

Monoton spanyol nyelvű imákat mormoltak, nem értettünk belőle semmit csak azt, hogy ámen. 10 perc múlva Kriszti már bökdösött, hogy mikor lesz már vége, mire én válaszoltam, hogy "még el sem kezdődött!" Az imákat ugyanis hangszórókból hallhattuk, úgy játszották le gondolom cd-ről vagy magnóról mintegy ráhangolódásként. A pap csak 8-kor lépett a hívők elé. Na puff, Kriszti kész volt, mert nagyon unta. Én sem értettem semmit, de engem érdekelt a szertartás. A mise végén odahívta a pap a zarándokokat és megáldott bennünket. Mégiscsak érdemes volt végigülni!

Amúgy nagyon szép, díszes templomban jártunk, egész más volt, mint amilyeneket itthon megszokhattunk. Nem freskókkal és festményekkel díszített belső falakat láthattunk, hanem minden plasztikus és domború volt, tele szobrokkal és mindez sötét óarany színben pompázott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr573338873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.