El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

El Camino 2. nap: Roncesvalles - Zubiri (22 km)

El Camino de Santiago zarándokút - 2011. szeptember 9.

2011. október 23. - Andrea az El Caminón

Egy filmbe illő lovasjelenet után elmélkedtünk a szállás-mizériáról. Különös útitársakkal találkoztunk és bekerült szótárunkba a COMPLETTO szó is.

Reggel 6 -kor felkapcsolták a villanyt és mindenki készülődni kezdett. A hatalmas, kolostorból kialakított zarándokszállás földszintjén összefutottunk Incivel, majd vele együtt indultunk el reggel 7-kor. Teljes sötétségben, fejlámpával világítva kezdtük meg a gyaloglást. Az El Camino hossza nagyjából 800 valahány km. Hamarosan a hátralévő 790 kilométerről tájékoztató táblához értünk, ami ekkor még nagyon soknak tűnt.

santiago de compostela 790 km tabla.jpg
Eléggé illúzióromboló volt, ahogy ahogy a szállásról özönlöttek ki a zarándokok. Itt még meglehetősen sokan haladtunk együtt, sokáig nem oszlott szét a társaság. Nagyon hideg reggelre ébredtünk, Inci felkészülten még kesztyűt is húzott! Álmomban nem gondoltam volna, hogy napkalapra és kesztyűre egyaránt szükség lehet. Aztán ahogy kivilágosodott, a tömeg is lassan szétoszlott és egy nagyon szép, ligetes ösvényen haladtunk át.

szent jakab zarandokut erdei ut.jpg

Meglepő módon nem volt izomlázam az előző nap gyötrelmei után, bár éjjel minden mozdulatra megfájdult az egész testem. Jó tempóban tudtunk menni és nagyon élveztük az utat. Akkor még nem sejtettük, hogy milyen különös napunk lesz és milyen jeleket kapunk!

erdei ut az el caminon.jpg

Egy karámhoz értünk, ahol lovak legelésztek, kettő ló pedig az oldalán feküdt. Ilyet még nem láttam, úgy tudtam, hogy a lovak állva alszanak, de hát gondoltam, hogy ezek spanyol lovak és hát a déli mentalitás... :-) Pedig még nem is volt szieszta idő!

lo fekszik az el caminon.jpg

Megálltunk, mert tetszettek a lovak és beszéltünk hozzájuk, hogy "de szépek vagytok!" meg ilyesmiket. A többi zarándok ügyet sem vetett rájuk, sorra haladtak el mellettünk. Ahogy becézgettük a lovakat, felfigyeltek ránk, mintha értették volna, amit mondtunk. Azt mindenesetre tudhatták, hogy hozzájuk beszéltünk, mert egyszer csak elindult felénk két gyönyörű példány. 

el camino lovak.jpg

lo az el caminon.jpg

Annyira érezték, hogy barátsággal fordultunk feléjük, hogy szó szerint pózoltak a fényképezőgépeinknek és vakartatták a homlokukat velünk. Olyan édesek voltak! Amikor pedig elbúcsúztunk tőlük, akkor egy távolabb álló vezérló nyerített egy nagyot, gondolom így köszönt el tőlünk! :-)

lo belenez a kameraba.jpg

Ez a lovas jelenet indított el bennem először egy gondolatot, amit később átbeszéltünk Krisztivel és nagyon egy véleményen voltunk. Szerencsére még az út elején kaptuk ezt a jelet és ehhez később is tartottuk magunkat.

Azt tapasztaltuk, hogy mindenki rohant, mint a mérgezett egér és egyfajta Camino-versenyláz vagyis szállás-mizéria alakult ki a zarándokok többségében. Ez azt jelentette, hogy többen is sportot űztek abból, hogy minél korábban induljanak és minél előbb érjenek be a kiszemelt alberguébe, nehogy fedél nélkül maradjanak, ami egyébként képtelenség. Nekünk ez nem volt ínyünkre, mi élvezni akartuk a Caminot és nem átrohanni. Ha ahhoz volt kedvünk, akkor lovakat becézgettünk, ha pedig ahhoz, hogy leüljünk egy kimustrált istállóban, akkor azt tettük, de mindig jól éreztük magunkat! Nem akarok ennyire előre szaladni, mindenesetre ez a felismerés a lovas jelenetnél tudatosult bennünk először, ahol rajtunk kívül nem állt meg senki....

A következő falu bárjában ittunk egy café con leche-t, ami a cappuccino spanyol megfelelője és nagyon finom, csak a tetejét nem szórják meg semmivel. Itt értük utol Incit, aki már éppen fogyasztott. Vele is beszélgettünk a Camino-lázról és az ő mondását nagyon megjegyeztem, ami így szólt: "márpedig szállás az mindig lesz!".  És ez így is volt, ehhez is tartottuk magunkat végig az úton. Ennél a bárnál találkoztunk az orvos házaspárral, akik úgy tudták folytatni útjukat, hogy a férj a hátán vitte a saját, elöl a hasán pedig a felesége hátizsákját! Igazi úriember! Váltottunk pár szót, Magdi még egy kicsit gyengélkedett, mi meg örültünk, hogy nem kellett feladniuk, majd hamarosan indultunk is tovább.

sziv tobozokbol az el caminon.jpg

Lassan dél lett, tűzött a nap és elfogyott az erőm. Azt hittem, hogy ez csak a mai holtpont, majd átesem rajta, de nem akart elmúlni, egész délután csak vonszoltam magam. Sok hegymenet volt felfelé és lefelé is sokat jöttünk, de a sziklás utakon mindkettő megviselt. A nap egyre tűzött és nem volt sapkám sem kalapom. Egyszer csak hihetetlen dolog történt! Amikor ott vánszorogtam naptól elgyötörve, egy Camino jelzőkövön hirtelen egy baseballsapkát pillantottam meg. Engem várt!

el camino utjelzo ko kagyloval.jpg

Valaki nyilván odatette, mert nem volt már rá szüksége, de az is lehet, hogy elvesztette, mindenesetre a sapka az út további részét már a fejemen tette meg. Nekem akkor, abban a pillanatban életmentő volt, mert valószínűleg napszúrást kaptam volna nélküle. Előző nap volt még egy kis felhő az égen, de ma még egy bárányfelhő sem!

Történtek ma még ilyen kis csodák, mint amikor Kriszti csokit akart venni egy boltban, mert édességre vágyott és abban a pillanatban, ahogy elindult a bolt felé, Juci és Annamari (akik épp ott pihentek) elővettek egy doboz nagymama sütijét és megkínáltak velük.  Kriszti édességre vágyott és abban a pillanatban megkapta!

Este én is hasonlóképpen jártam. Kimostam a ruháimat, kiteregettem, de amikor le akartam szedni a száraz ruhákat, akkor nem találtam a világoskék kedvenc technikai pólómat. Nyilván valaki véletlen bevitte a saját ruháival, de én nagyon sajnáltam, mert csak két technikai pólóm volt plusz egy alvós pamut, ami nehezen száradt. (Na jó, meg még két ujjatlan is. :-)) Bosszankodtam, mire Kriszti nyugtatott, hogy olvasta valahol, hogy ugyanígy járt egy nő csak a túranadrágjával és másnap reggelre kiakasztották a szárítókötélre a nadrágját, tehát biztos velem is így lesz. Dünnyögtem még valamit magamban, majd kinéztem az ablakon és mit láttam? Ott lógott a kis édes pont az orrom előtt a zsinóron! Még reggelig sem kellett várnom rá! :-)

el camino jelzo ko.jpg

A délutáni hőségben szerencsére többször kellett árnyékot adó ösvényeken haladnunk, de a víz így is nagyon hamar fogyott. Nem csoda, hogy nagyon megörültünk egy lakókocsiból kialakított bárnak (nálunk büfének mondanánk), ahol olthattuk szomjunkat. Többen is pihentek itt és ez mindig jó alkalom volt egy kis beszélgetésre és az angol gyakorlására. Egy svájci őszes hajú pasi szólított meg és a szokásos - where are you from? - én magyar - és te? - én svájci - bemutatkozás után belekezdett a magyar vonatkozású történeteibe. Nem hittem volna, hogy még az Aranycsapatról is fogok beszélgetni az El Camino-n, pedig így történt. Elmesélte, hogy '56 után sokan menekültek Svájcba, neki is nagyon sok jó magyar barátja van. Imádta a régi magyar focit, felsorolt néhány focistát, akiről lehet, hogy illett volna tudnom, de hát nekem nem sokat jelentett Németh és Pázmándi neve, egyedül Puskást ismertem. Megbeszéltük a Wembley 6:3-at is, és hogy '58-ban a VB-n Magyarország elvesztette a döntőt a németek ellen, de minden svájci a magyaroknak drukkolt! Fantasztikus volt azt megélnem, hogy csekély angol tudásommal ilyen dolgokról is tudtam beszélgetni számomra teljesen ismeretlen és más nemzetiségű emberekkel!

A rövid pihenő után elindultunk, mert már igencsak délután volt. Az út mentén egy szándékosan odahelyezett bakancsot láttunk. Valószínűleg nagyon feltörte gazdája lábát, aki így büntette meg szegényt.

el camino elhagyott bakancs.jpg

Ma találkoztunk egy igazi különleges jelenséggel, méghozzá egy nagyon szimpatikus, kedves családdal, akik önmagukban is figyelmet érdemelnének, pláne úgy, hogy a Camino-t a 7 hónapos pici babájukkal járták! Többször is összefutottunk ma velük, szinte párhuzamosan gyalogoltunk és minden elismerést megérdemeltek, ahogy a legmeredekebb sziklás utakon is keresztül vergődtek. Néha a hátizsákot babakocsiban tolta az apuka, ilyenkor párja magára kötötte a babát. Az anyuka, Diane kanadai, hófehér bőrű, szőkés hajú és nagyon kedves, az apuka, Pablo mexikói, sötét bőrű, fekete hajú és hallgatag, a kislány, Luna pedig irtó édes, tüneményes nyugodt baba volt. Imádtuk őket! Jó volt látni, ahogy minden előítéletet, akadályt legyőzve haladtak a saját céljuk felé és közben kedvesek, türelmesek voltak és áradt belőlük a szeretet!

szent csalad az el caminon.jpg

Másik különös zarándoktársunk egy német pasi volt, aki a kutyájával járta a Camino-t. Lotty kutya hamar elfáradt, de azért hősiesen bírta. A gazdájával beszélgettünk egy kicsit útközben, aki mesélt arról, hogy a határnyitás előtt Magyarországon találkoztak a kelet- és nyugatnémet családok. 

manfred es lotty kutya az el caminon.jpg 

Az 5 tagú ír társasággal is összefutottunk ma, akikkel egy szálláson aludtunk Saint-Jean-ban. Nagyon megörültek nekünk, már messziről kiáltották, hogy "hello, Hungarian girls! how are you?" Még kezet is csókolt az egyik! Viccesek voltak nagyon, bírtam őket! Sajnos róluk nem készült fotó. :-(

zubiri hid.jpg

Fél 6-ra értünk Zubiribe, ahol persze az első albergue már full volt, így csak az iskola tornacsarnokában volt már hely, ott is csak a földre leterített matracokon. Nem bántuk azonban, mert nagyon kényelmes volt, innen nem lehetett leesni, mint egy emeletes ágyról. :-)

el camino zubiri tornacsarnok.jpg

zubiri tornacsarnok matrac.jpg

Végre letehettük magunkat, volt fedél a fejünk felett és mi nem is kívántunk ennél többet. Egyébként azért voltak ilyen sokan, mert a következő településen, Larrasoanában éppen akkor 3 napra bezárták a szállást. Szerintem poloskairtás lehetett, nem tudom elképzelni, hogy mi másért zárták volna be épp a legnagyobb szezonban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr683325193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrBalzsam 2011.10.26. 12:50:38

Szia Andi!

Nagyon tetszik ahogy leírod az élményeidet. Jól olvasható, és élvezhető. Felidézi bennem a saját utam részleteit, és történéseit. Csak így tovább, ne hagyd abba.

István

Andrea az El Caminón 2011.10.26. 18:52:09

@MrBalzsam:
Kedves István!
Köszönöm soraidat! Hidd el én is újra átélem az egész utat, ahogy írom a részleteket. Ezért megy ilyen lassan. :-)
Üdv,
Andrea

llissa 2012.01.31. 17:06:50

Szia Andi!
Ma találtam rá a blogodra, és nagyon jó volt olvasni, mert én is most voltam az úton, és ha jól következtettem ki a gyorsjelentéseidből, majdnem napra pontosan egyszerre indultunk! :)
Mi 2011.09.08-án értünk Párizsba és éjjel vonatoztunk Bayonne-ig és 9-én délben indultunk SJPP-ból. Ami miatt viszont egészen biztos, h egyezik az időpont, hogy a "Szent család"-dal mi is találkoztunk, csak sokkal később. Jó volt nézni a képeket, és nagyon meglepő is, hogy egy csomó kép szinte pont olyan mint amilyet én is készítettem! Ez nekem azért furcsa, mert mi teljesen más városokban szálltunk meg mint ti, és a volt párom, akivel sokszor más tempóban mentünk, teljesen más fotókat készített. Várom a további napok történeteit! Olyan mintha ,megint ott lennék!

Andrea az El Caminón 2012.02.07. 21:46:33

@llissa:
Kedves Ilissa!
Nagyon örulök, hogy olvasod a blogot, annak pedig még jobban, hogy ismerősökre is leltél a leírásokban. Hamarosan jönnek az újabb részletek... :-)
Üdv,
Andrea