El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útja

Andrea az El Caminón

- 2. nap: Utazás - Budapest - Párizs

El Camino de Santiago zarándokút - 2011. szeptember 6.

2011. október 16. - Andrea az El Caminón

Védőfelszereléssel landoltunk Párizsban, ahol egy metrójeggyel bejártuk a fél várost és még ki sem raboltak.

Szokásomhoz híven a tervezett 11.00 helyett 12.10-kor léptem ki a lakás ajtaján. Aki ismer, tudja, hogy az idővel nem vagyok túl nagy barátságban. Átszaladtam még Julihoz, aki több, mint fodrász és itt van az üzlete a házunkkal szemben. Készített néhány fotót az indulás előtti utolsó pillanatról, kedvesen megölelgetett és jó utat kívánt. Én pedig elindultam az ismeretlen, titokzatos, nagy útra...

A hátizsák nem volt túl nehéz. A derékhevederre csatoltam egy kis táskát a fontos iratokkal és vittem még egy kézi táskát is tele szendvicsekkel és Cerbona szeletekkel. Petivel Újpest Központban találkoztunk, ő kísért ki a reptérre. Krisztivel a reptéren beszéltük meg a találkozót, ő már jóval előbb odaért és a bejáratnál várt rám. Most találkoztunk először személyesen, eddig csak telefonon és e-mailen tartottuk a kapcsolatot, hiszen nem olyan rég egy másik blogon futottunk össze és döntöttük el, együtt utazunk ki.

El Camino hatizsak.jpg
Először a fóliázót vettük célba, ahol 1600 Ft-ért úgy körbetekerték a hátizsákomat, hogy semmi sem látszott ki belőle. Erre a műveletre a túrabot miatt volt szükség, amit csak a hátizsákon kívülre sikerült feltenni, így viszont elkerülhetetlen volt a fóliázás. A csomagokat hamar feladtuk, nem álltak sokan sorban. A zsák a két túrabottal együtt 8,6 kg volt, de a dzsekim és a kaja a kézitáskában volt. Az úton ez a súly még hozzájön majd a hátizsák súlyához...

A biztonsági ellenőrzésen nagyon sokan vártak, de viszonylag hamar sorra kerültünk. Itt elbúcsúztam Petitől. Bent már megtölthettük az üvegeinket friss vízzel a mosdóban és már mehettünk is a beszálló kapuhoz. Nem sikerült megtalálnunk a harmadik útitársunkat, Ilonát, aki nem válaszolt legutóbbi e-mailemre és nem adott magáról személyleírást, így csak annyit tudtunk róla, hogy ő is ezzel a géppel utazik. EasyJet járattal, Airbus géppel utaztunk francia legénységgel.

El Camino repulo.jpg

A gép közepére ültünk a szárny mögé, én az ablaknál, Kriszti középen. Pontosan szálltunk fel 15.10-kor. Furcsa érzés volt, rég nem utaztam repülővel, így az elején pánikoltam egy kicsit. Halk, visszafogott sikoltozásokkal sikerült magunkra hívni a figyelmet. :-) A gép ide-oda billegett, nem éreztem túl jól magam. Aztán megszoktuk és még egy fél órát bóbiskoltam is. Nagyon szép időben repültünk és simán landoltunk 17.15-kor Párizs Orly repülőterén. 

El Camino repules.jpg

Persze a szerencsés megérkezéshez sok minden hozzájárult, többek között a barátnőimtől kapott védőfelszerelés. Úgymint Bori védőangyalkája, ami a lehajtható asztal záróreteszén figyelt végig az úton...

El Camino vedoangyal.jpg

...plusz Juli védelmi köve és szív köve, amelyek a fotó kedvéért a térdemen, később pedig a tenyeremben teljesítettek szolgálatot. Mit mondjak, utóbbi kettő végig szorgosan dolgozott az egész Camino során! :-)

El Camino kovek.jpg

A gépből kiszállva az első benyomásom az volt, hogy nagyon egyértelműen, jól kitáblázva irányították az utasokat a csomag átvételhez, ami pedig nagyon messze volt a kiszállástól. A nagy távolságokat vízszintesen haladó mozgó szalagokkal tették kényelmesebbé. A feliratok egyértelműen elvezettek a csomagokhoz, ahol hamarosan meg is jelent a két befóliázott hátizsák, mint két begubózott bogár. Elég muris volt lefejteni róluk a fóliát! Természetesen a hámozásnak köszönhetően utolsóként távoztunk a tett színhelyéről, de így legalább sikerült ránk találnia Ilonának, aki Ferihegytől fogva keresett minket. Nagyon megörültünk egymásnak, hiszen vele is csak most találkoztunk személyesen először. Kiderült, hogy másik két magyar nő is utazott a gépen, Juci és Annamari, akik azonban teljesen más útvonalon mentek tovább Saint Jean Pied de Portig, így tőlük elbúcsúztunk.

Az Orlyn még elmentünk egy mosdóba, ahol a női WC egy szalaggal le volt zárva takarítás miatt, de a személyzet betessékelt minket a férfi WC-be. Úgy látszik, ez náluk nem probléma, mert máskor is előfordult később, nekem viszont nagyon furcsa volt piszuárok között közlekedni. Mi van, ha kijövök és épp ott van egy pasi és ... tovább már nem is képzelem! :-) Szerintem ez nálunk nem ilyen megszokott.

Ezután kimentünk az Orly elé, ami előtt szépen ott sorakoztak a buszok. Rövid információgyűjtés következett az infopultnál, ahol először kellett megcsillantanom poor angol tudásom. A boxban ülő pasitól megkérdeztem, hogy hány km-re van a metró, mire ő 7 km-t válaszolt és nem értette, hogy miért akarnánk gyalog menni. Na mindegy, ezen nem spórolunk, így felszálltunk a 4-es kocsiállásban lévő Orlybus-ra, ami 6,90 €-ért bevitt minket a Denfert Rochereau állomásra, ahol metróra szálltunk.

El Camino Parizs Orlybus jegy.jpg

A buszon kellett megvenni a jegyet, ott érvényesíteni, a metróra pedig a bejáratnál lévő jegypénztárnál. A metrójegy egyébként 1,70 € volt, de minden átszállásnál használhattuk újra, így gyakorlatilag bejártuk vele fél Párizst. A megváltott jegyet be kellett dugni egy gépbe, ami bekapta és kb. 1 méterrel arrébb kiköpte. Ekkor lehetett nyitni az automata beléptető rendszert. Lógni nem lehet, mert egyszerűen nem nyílik ki az ajtó jegy nélkül, ugyanakkor nincs is szükség mogorva ellenőrökre sem.

El Camino Parizs metrojegy.jpg

A párizsi metró ronda, de nagyon praktikus. Maga a metró elég lehangoló, nem gondoltam volna, hogy a miénk jobban tetszik majd, mint a párizsi, de a célnak megfelel. Gyakorlatilag az egész várost behálózza és nagyon gyakran jár. A vonalakat különböző színekkel jelölik és még számuk is van. Minden állomáson van eligazító térkép, amin egész jól kiismertük magunkat. Nekem nagyon tetszett, hogy gyakorlatilag mindenhova el lehetett jutni különösebb segítség és kérdezősködés nélkül. Először a kék metróvonalon elmentünk a Notre Dame-ig, ahol iszonyú sokan voltak! Hatalmas élet volt, pedig hétköznap este 7 óra körül járt. Egy-két fotó és már mentünk is tovább.

El Camino Parizs Notre Dame.jpg

Metróra szálltunk, a sárga vonalon mentünk 4 megállót és már ott is voltunk a Tour Eiffel-nél. Ma sem értem, hogy miért, de amikor leszálltunk, nem sikerült észrevennünk a hatalmas tornyot. :-) Megkérdeztünk egy rendőrt, aki mutatta, hogy menjünk egyenesen tovább és lám, kb. 50 méter után előtűnt az öreg hölgy! Eleinte nem is látszott nagynak, de amikor közelebb mentünk, akkor láttuk, hogy micsoda irdatlan nagy és lenyűgöző építmény! Az út mentén rengeteg néger (akarom mondani fekete bőrű, nehogy megbántódjon valaki) állt és a karjukon hatalmas karikára felfűzött mini Eiffel tornyokat árultak, ami elég visszataszító és giccses volt. Amúgy elképesztően sok volt a fekete bőrű Párizsban. Hallottam már erről, de látni, megtapasztalni az más. Nem mintha bármi rossz élményem lett volna velük, sőt kifejezetten kellemes benyomást tett rám némelyikük, de mégis furcsa volt az itthoni arányokhoz képest a tömeges jelenlétük. Szóval, fotók az öreg hölgyről elölről, hátulról, alulról.

 

El Camino Parizs Eiffel torony reszlet.jpg

 

El Camino Parizs Eiffel torony alulrol.jpg

 

El Camino Parizs Eiffel torony.jpg

 

Fantasztikus érzés volt, hogy egyszer csak ott álltunk a világ egyik leghíresebb nevezetességénél! Jól indult az út! És micsoda élet volt ott! A torony mögötti parkban rengetegen nyüzsögtek vagy éppen lazítottak.


El Camino Parizs Eiffel torony park.jpg


A feljutáshoz kígyózott a sor, így mi meg sem kíséreltünk bejutni, de a parkból így is nagyon szép látvány volt. Azért a franciák is elkövetnek nagy bakikat. Nem bírtam megállni, hogy ne fotózzam le a Szajna felőli oldalról a torony elé telepített, oda nem illő csili-vili körhintát.

El Camino Parizs Eiffel torony kivilagitva.jpg


Kárpótlásul néhány perc múlva a torony is megkapta saját díszkivilágítását, ugyanis amint hátat fordítottunk neki és elindultunk, akkor vakító fényes és villogó díszvilágítással köszönt el tőlünk.


El Camino Parizs Eiffel torony este.jpg
 
Elindultunk a Szajna parton visszafelé a metróhoz. Hideg szél fújt, de így legalább kipróbálhattam az új  softshell dzsekimet, ami egész jónak tűnt, mert nem engedte át a szelet. Akkor még nem tudtam, hogy először és utoljára volt rajtam az út során. Este fél 10 körül járt, ekkor még hárman voltunk, Inci (Ilona), Kriszti meg én. Inci az éjszakai vonatra vett jegyet, így ő az Austerlitz pályaudvarról indult. A sárga metróra szálltunk, ahol pár megálló után elköszöntünk Incitől abban a reményben, hogy másnap este Saint Jean-ban majd találkozunk. Krisztivel átszálltunk a lila vonalra, mert mi a Montparnasse pályaudvarról induló TGV gyorsvasútra vettünk jegyet, ugyanis ki akartuk próbálni, hogy milyen az igazi sebes vonat! Ez viszont csak reggel 7-kor indult, tehát előttünk állt még egy kalandos éjszaka! :-)
 
A metrón még majdnem agyonnyomtam egy lányt a hátizsákommal, aki ennek ellenére (vagy éppen ezért?) nagyon kedvesen megkérdezte, hogy a Montparnasse-ra megyünk-e, s mivel ő is ott szállt le, segített megtalálni a feljárót. Mindezt teljesen magától - eltekintve a hátizsákos nyomásgyakorlástól - szóval eddig kellemesen csalódtam a franciákban és ez később csak fokozódott! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr233308033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amitára 2011.10.18. 21:08:47

Nagyon izginek ígérkezik a naplód,külön várom a fotókat! Minden apró részlet és pici élmény is érdekel! Szóval gépelj szorgosan,nagyon élvezem a stílusodat!
Nem lepődtem meg,hogy késve indultál,ismerlek, ezt a hülyeségedet (is) szeretem!
Puszi: Renáta

Andrea az El Caminón 2011.10.19. 02:03:02

@Amitára:
Azért már fejlődtem, mert a reggeli másfél-2 órás készülődést sikerült redukálnom 1 órára. :-)
Örülök, hogy olvasod a blogot, Renáta! Jó lenne talizni, majd írok emailt.
Puszi,
Andrea