Repülés, könnyek, landolás. Adios, El Camino!
Végérvényesen eljött az utolsó nap. Utoljára pakoltam be a hátizsákomba jól begyakorolt, rutinszerű mozdulatokkal. Furcsa érzés kerülgetett és akkor még el sem tudtam képzelni, hogyan fogok visszazökkenni a hétköznapi életbe. Minden hiányozni fog. A gyaloglás, a szabadság, a természet, a társak és még sok minden....
Reggel 7 óra volt. A külvárosi alberguével szemközti buszmegállóban megállt a repülőtéri járat is, így nem kellett visszagyalogolnom a városközpontba. Fél 8-kor begördült a menterend szerinti Aeroporto járat, ami egyébként fél óránként indult ki a reptérre, 3 euróba került a jegy és a buszvezetőnél kellett megvenni. Elég sokan voltak a buszon, de azért még akadt ülőhely is. Mintegy fél órányi buszozás után begördültünk a ferihegyinél is kisebb Lavacolla reptérre. Több ismerőssel is összefutottam, de legjobban Bojannak örültem. Sokáig együtt vártuk a gépeinket, de ő London felé repült, mivel Ljubljanába nem indult közvetlen járat, én pedig Barcelona felé, hiszen nekem ott még dolgom volt! :-) A lányomékat készültem meglátogatni, akik a Pireneusok kellős közepén élnek.
Először utaztam egyedül repülőn. Ablak mellett ültem, jobbra tőlem egy spanyol nő. Kigurultunk a kifutópályához, ahol annak rendje, módja szerint egy pár másodpercre megálltunk erőt gyűjteni, aztán, mint a rakéta, kilőtt a gép. Normál esetben ekkor pánikba kellett volna esnem, de minimum halkan sikoltozni rémületemben, de akkor még erre sem voltam képes. Teljes enerváltság lett rajtam úrrá, jobban mondva végtelen szomorú voltam. Igazán nehezen tudom megfogalmazni azt az érzést, de valaminek a végérvényes lezárását jelentette az, ahogy elemelkedtünk a földtől és magunk mögött hagytuk Santiagot.
Nem sokáig bírtam visszatartani, aztán már nem is erőlködtem, csupán az ablak felé fordultam, amikor elerdtek a könnyeim. Aztán csak sírtam, sirattam a magam mögött hagyott emlékeket, az élményt, mindent, amit az El Camino jelentett. Nem is próbálom ezt szavakba önteni, aki átélt már hasonlót, az tudja, aki meg nem, az úgysem érti. A mellettem ülő spanyol nőt is meghagytam abban a tudatban, hogy valószínűleg pánikolok a repüléstől, mert megértően és bátorítóan mosolygott rám. :-)
Gyönyörködtem a tájban, aztán elnyomott az álom. Hamarosan a Pireneusok fölé értünk és innen már megint egyre izgatottabb lettem, hiszen tudtam, hogy valahol a hegyek között várnak már rám. Hiába, nehezen tudtam elszakadni Spanyolországtól! :-)
Szépen landoltunk Barcelona 2-es terminálján, ami hatalmas repülőtér. Október közepén jártunk már és még mindig 28 fokos meleg fogadott! Jó volt, hogy kaptam még néhány napot a sorstól és nem kellett azonnal visszatérnem a betonrengetegbe és persze nagyon jó volt végre látnom a családomat is. Szép befejezése volt ez a Caminonak!
Buen Camino, peregrinos! Adios El Camino!
Szolgálati közlemény:
Kedves Olvasóim!
A naponként részletezett útibeszámoló itt véget ért, de a blogot tovább folytatom hasznos információkkal. Terveim szerint a jobb oldali menüoszlopban lesz található az információs blokk, ahol gyakorlati tanácsokkal szolgálok az útra készülőknek, illetve néhány kimaradt érdekességet is megosztok Veletek, szóval érdemes gyakran visszatérni. Ha tetszik a blog, akkor szintén jobb oldalon felül a Facebook boxban nyomjatok egy Like-ot, légyszi! Ha nem, akkor is. :-) Köszi!
Andrea
