Teljes átalakuláson mentünk keresztül: szentjánosbogárból csigává változtunk. Volt még raszta fiú, zsilip, templom és VAMOS!

Reggel nagyon korán indultunk, mert ma igen hosszú út várt ránk. Mindenképpen el kellett jutnunk Carrión de los Condes településig, hogy a másnapi hírhedt 17 km-es etapot frissen, a délelőtti órákban tudjuk teljesíteni. Korom sötétben keltünk útra, így nem csoda, hogy a faluból is alig találtunk ki, majd az első kereszteződésnél nem találtuk a jelet és úgy köröztünk a zseblámpákkal, mint a szentjánosbogarak. A megérzésem azt súgta, hogy előre kell mennünk, így folytattuk utunkat. A második kereszteződésnél ugyanígy jártunk, körözés, szentjánosbogár, elindulás. Szerencsére jó volt a megérzésem. :-)

Végre kivilágosodott és beértünk Boadilla del Caminóba, ahol kerestük a bárt, de nem találtuk. A teljesen kihalt, kora reggeli utcán egyszer csak megjelent egy copfos, raszta hajú, fiatal spanyol srác és kérdezte tőlünk, hogy "café, café?" Aztán ránézett a nemzeti színű szalagomra és módosított, hogy "finom kávé? jó reggelt!" Annyira aranyos és jópofa volt, ahogy invitált maga után bennünket, hogy szó nélkül követtük. Nem is bántuk meg! Egy meseszerű alberguébe vezetett minket, annak is a belső udvarára, ahonnan egy kellemes reggeliző nyílt.

Pár perc múlva hozta is a nagy adag finom, forró kávét és tejet. Úgy töltötte a csészénkbe, hogy közben hajtogatta "csodálatos, csodálatos!" :-) Mi le voltunk nyűgözve, annyira vidám volt kora reggel és, olyan jól esett, hogy tört magyarsággal, de mégiscsak a mi nyelvünkön szólt hozzánk! Az egész hely olyan meseszerű és varázslatos volt, hogy jobban nem is indulhatott volna a napunk!

Ahogy folytattuk a gyaloglást, meglepetésünkre egy csatorna mellett vezetett az utunk. Nagyon jó érzés volt a hatalmas szárazság és forróság után (közben) vizet látni, kifejezetten üdítő látvány volt a szemeinknek!

Továbbhaladva egy kisebb duzzasztó szerkezetet vagy micsodát is elhagytunk. :-) Azt hiszem, inkább zsilip a neve...

Jól indult a napunk és itt még kifejezetten frissek és jókedvűek voltunk. Jellemző kép a délelőtti hangulatunkról Kriszti módra. A délutánit majd én prezentálom. :-)

A következő város Frómista volt, ahol szintén bár és szintén kávé, de a változatosság kedvéért templom is, mert az már régen volt műsoron.

Még egy kép elölről is...

A következő faluban bocadillost ettünk és egy-egy almát, majd továbbindultunk. Tudtuk, hogy ma mindenképp el kell érnünk Carrión de los Condes városát, mert másnap jön a 17 km-es kemény szakasz, amit frissen és főleg a reggeli, délelőtti órákban kell megtennünk. Ez a szakasz arról hírhedt, hogy 17 km-en keresztül semmilyen infrastruktúra nincs, így muszáj volt korai időpontra időzíteni. Ennek viszont az lett a következménye, hogy ma ha törik, ha szakad, akkor is el kellett érnünk Carriónba. A nap persze egyre erősebben tűzött... Végeláthatalan egyenes szakaszok következtek, dupla jelzőkövekkel, hogy véletlenül se térjünk le az útról, ha netán beszédülnénk...

Délutánig nagyon hősiesen bírtuk....

...de az utolsó 5 km már kínszenvedés volt. A következő kép jól szemlélteti, hogy hova lett a délelőtti frissességünk és milyen állapotba kerültünk... :-)

Az utolsó kilométereken már csak vonszoltuk magunkat, a vizünk is egyre fogyott. A mellettünk elhaladó biciklisták többször is biztattak, hogy VAMOS, VAMOS, de mi éppen, hogy csak vánszorogtunk akkor már. Nagyon fájt már a lábunk is, úgy mentünk, mint aki be...t. Amikor beértünk Carriónba, a biciklisták megtapsoltak... :-))

Természetesen az első albergue, a Santa Clara már completo volt, de miben is reménykedhettünk 6 óra körül. Továbbhaladva találkoztunk Dianaékkal, akik magánpanzióban szálltak meg a pici Luna miatt, így ők nem tudtak segíteni, hol találhatnánk szállást. Amikor azonban éppen velük váltottunk néhány szót, megint megoldódott a szállás problémánk, mert arra jött néhány spanyol (vagy olasz?) pasi és mondták, hogy majd mutatnak egy alberguét. Így is történt, elvezettek egy egyházi fenntartású szállásra, ahol egy nagyon kedves nővér csekkoltatott be minket és megmutatta a szobánkat, ami akkor még szinte teljesen üres volt. Nem is értem, minek sietni a Caminón! :-) És már megint nem emeletes ágyak között válogathattunk!!!

Fürdés után elmentünk vacsit venni egy supermercadóba. Útközben az egyik étterem nyitott ablakán éppen Dan és csapatát pillantottuk meg, akik vacsorára várva üldögéltek ott és szokásukhoz híven hangos kiáltásokkal fejezték ki örömüket, amint megláttak bennünket. Szerencsére Ed is meggyógyult, így folytathatta a Caminót. Elbúcsúztunk, vettünk kaját, vissza a szállásra, vacsi és alvás. Rápihentünk a másnapi kemény napra.